tanulmány autó

Autók, amik sosem készültek el

2021.05.12.

Mi lett volna, ha? Gyakran az autógyárak is elgondolkoztak ezen a kérdésen, sőt, néha már valódi modell született egy-egy tervből, ám a sorozatgyártásig valamiért mégsem jutottak el soha.

Legtöbbször az időzítés volt rossz. Egyszerűen a kor akkori elvárásai, vagy a hirtelen bekövetkező változások más tempót diktáltak, mint amire egy-egy prototípus hivatott volt. Most szintén egy ilyen kort élünk. Nem elég, hogy az autóipar öles léptekkel tér át a villanyautózásra, és az önvezetés is rohamosan fejlődik, de ráadásul a koronavírus is megkavarta a lapokat, vagy épp begyorsította a folyamatokat. Nézzük, milyen ígéretes modellek estek áldozatául saját korszakuknak.

BMW M8

Nem, itt most nem arról a kupéformába oltott 5-ös BMW-ről beszélek, amit ma a 7-esnél is drágábban kapni a piacon, hanem az eredeti 8-as szériából készült M8 tanulmányra, amiből mindössze egyetlen darab készült. Méghozzá a McLaren F1 lenyűgöző V12-es motorjával, 550 lóerővel, kéziváltóval. Bitang szélesítését és szárnyát az egykori Group 5 versenyautók ihlették, mindezt pedig óriási motorháztető légbeömlőkkel, és mélyen ülő felnikkel fejelték meg. Ugyanakkor a 8-as sorozat akkori eladási számai nem hozták az elvárásokat, szóval a bajorok nem látták értelmét egy még drágább csúcsmodellt piacra dobni.

Porsche 989

Amikor még nem voltak ötajtós családi autói a Porschenak, csak őszinte sportautói, akkor született a 989-es tanulmány. Már akkor is érezték a stuttgartiak, hogy ideje lenne új közönségeket is megszólítani az autóikkal, szóval megalkották történetük első négyajtós GT szuperautóját, ami természetesen az akkori slágermodell 928-asra épült. Motorterében egy 300 lóerős V8 dolgozott, kívülről pedig fikarcnyit sem engedtek a kupéformából, amit meg is engedtek a 80-as évek gömbölyű idomai. Sajnos a projekt egészen a 90-es évekig húzódott, ahol már lényegét vesztette, ugyanakkor számtalan dolgot átemeltek későbbi modellekbe. Míg a filozófiát természetesen a Panamera örökölte, addig a gömbölyű első fényszórók először a 993-as szérián jelentek meg.

Mercedes-Benz C112

Aki játszott a 90-es évek autós játékaival, annak egész biztosan megvan a Mercedes elvetemült C112 koncepciója, ami a korszak versenyautóit hivatott idézni. Márpedig a német autógyár vastagon benne volt a buliban, hiszen az akkori csúcskategóriának számító Group C-ben versengett lapos prototípusával, olyan pilótákkal a volán mögött, mint Michael Schumacher. Nem csoda, hogy ezt a hype vonatot szerették volna meglovagolni, és ekkor született a C112, már valódi V12-val a kaszni kellős közepén. Korábban ugyanis wankel tanulmányokkal kacérkodott a Mercedes, amely technológiát mindenkivel egy időben, a 90-es évek kezdetén építettek le teljesen. Nem kevesebb, mint 700 előrendelés érkezett az F1-ből elcsent aktív légterelőket használó tanulmányra, ám a Mercedes mégis úgy gondolta, hogy már nincs sok hátra a Group C kategóriának, így nincs szükség egy arra hajazó zászlóshajóra sem. Valahol igazuk volt, hiszen a bajnokság 1994-ben kifújt, ugyanakkor elszalasztották egy újabb ikon születését.

Chrysler ME Four-Twelve

Ugyanígy a Mercedes döntése volt, hogy a Chrysler egyetlen hiperautója sose szülessen meg. A 2000-es évek közepén az amerikai autógyár eljátszott egy középmotoros bestia gondolatával. Ekkor született az ME Four-Twelve, utalva arra a V12-es erőforrásra, amit olyan legendás modelltől örökölt, mint a Mercedes CLK GTR GT1 Le Mans-i versenyautó, illetve amit később a Pagani Zonda is megkapott. De mire utalt a Four? Nos, arra a négy turbóra, amitől nem kevesebb, mint 862 lóerőt teljesített a prototípus. Ugyanakkor a Chrysler agymenése sosem léphetett ki a bemutató autó skatulyából. Eleve rendkívül magas gyártási költségekkel járt volna, a pletykák szerint viszont egyéb tényezők is álltak a korai halála mögött. Ekkor mutatták be ugyanis a Mercedes-Benz SLK McLaren-t. A hiperautót, amitől rendkívül sokat vártak a németek, és még csak véletlenül sem szerették volna, hogy egy másik V12-es elterelje a show-t.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Az európai autóipar nem kereslethiánnyal, hanem egyre súlyosbodó versenyképességi problémákkal küzd....
2026.06.14
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Műszaki vizsga foci VB idején. ..
2026.06.14
Michael Jackson nemcsak luxuslimuzinokkal közlekedett, hanem egy külön számára átépített....
2026.06.14
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es....
2026.06.14
Nem sokkal a vége előtt még három márka is esélyes volt a végső győzelemre, a Toyota a végén....
2026.06.14
Magam sem értem, hogy miért, de mostanság a csapból is ez a téma folyik, így gondoltam ideje....
2026.06.14
Hárman meghaltak, egy embert pedig még keresnek, miután összeütközött egy vitorlás és egy katamarán....
2026.06.14
A BYD, az új energiákkal hajtott járművek globális vezető gyártója bemutatja legújabb modelljét,....
2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....