kötelező felelősség-biztosítás

Autósok, figyelem! Fontos határidő közelít

2023.10.30.

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is mintegy 850 ezer gépjárművet, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsit érint; a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az év végi időszakban 80 ezer szerződésváltásra számít - közölte a szervezet az MTI-vel.

Képünk illusztráció Fotó: police.hu

A tájékoztatás szerint az új tarifákat idén is legkésőbb november 2-ig hirdetheti ki az érintett 12 biztosító. Az ezt követő kampányidőszakban egy hónapja van az év végi évfordulóval rendelkező ügyfeleknek arra, hogy a piacon elérhető lehetőségeket összehasonlítsák a meglévő biztosítójuk által megajánlott díjjal. Ez utóbbit a biztosítónak november 11-ig kell megküldenie postai úton, e-kommunikációs szerződés esetén pedig e-mailben. A meglévő szerződést december elsején éjfélig lehet felmondani.

Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke jelezte: a növekvő káresetszám és a magasabb szervizköltségek miatt a legtöbb autós díjemeléssel szembesül majd, amelynek átlagos mértéke 10-15 százalék között lehet. Így az újonnan megkötött év végi évfordulós szerződések éves átlagdíja a személygépkocsiknál 36-38 ezer forint körül várható.

Az év egyéb időszakaira vonatkozó kgfb-átlagdíj jelenleg 54 ezer forint körül van. Az év végi váltók átlagdíja ennek csaknem harmadával kevesebb, aminek oka elsősorban az érintett járműpark speciális összetétele. Az év végi kampány ugyanis az idősebb, 2010 előtt vásárolt autókra vonatkozik. Ezek üzemeltetőinek csaknem 95 százaléka a legkedvezőbb, B10-es bónuszfokozattal rendelkezik, míg a teljes állománynak alig több mint harmada tartozik a legkedvezményesebb körbe.

December 31-ig van lehetőség az új kötelező biztosítás kiválasztására, a FBAMSZ ugyanakkor javasolja, hogy azt a meglévő szerződés felmondásával együtt intézzék az érintettek.

A szövetség felidézte: az autósok 2010. előtt egységesen január elsejei évfordulóval köthettek kötelező biztosítást. Az azóta megvásárolt gépjárművek szerződéseinél már nem a naptári év kezdőnapja, hanem a megvásárlás napja számít évfordulónak, amikor lehetőség van biztosítót váltani. Így 2010 óta évről évre csökken az év végén forduló kgfb-szerződések aránya.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....