biztosítás

AutoSOS: Most már megússzuk szárazon!

2014.04.27.

Amióta az eszemet tudom nem múlt el nyár tengerparti üdülés nélkül, főként azért, mert anyukám hatalmas rajongója a friss tengeri levegőnek. Igaz, hogy én és testvéreim már a 20-as éveink közepén járunk, de az emlékek olyan mély nyomokat hagytak bennünk, hogy minden éven igyekszünk megőrizni kiscsaládunk hagyományát.

A technika fejlődésével azonban eljött az idő, hogy minden eshetőségre gondolnunk kell. A kellemetlen meglepetés nem idő- és helyfüggő, így gyakran a legrosszabbkor, akár egy nyaralás során következhet be. Annak elkerülése érdekében, hogy időtöltésünk nyugodt és zavartalan legyen, próbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni. A régebbi utazásaink alkalmával olykor adódtak kisebb-nagyobb gondok, ezért is örültek szüleim, mikor húgom megemlítette, hogy krízishelyzetben létezik egy gyors, megbízható és költséghatékony megoldás, mely nem más, mint az AutoSOS szolgáltatás. Az gépjárműspecifikus assistance azonnali segítséget jelent bajba jutott autósoknak vagy motorosoknak. Egy telefonhívással elérhető, hogy az Europ Assistance munkatársai találjanak megoldást a váratlan problémák megoldására, legyen szó műszaki problémáról vagy kiürült üzemanyagtankról.
 
Ön tudja, kit hívna?

Én most már tudom, a 14 567. A nyári strandszezonra még várni kell, de addig is biztonságban érezhetem magam az utakon. Az AutoSOS Prémium10+ - melyet 11. életévét betöltött autónkra kötöttünk -, csomag garantálja számunkra a gyors segítségnyújtás, melyre egy felkészült sofőrnek különösen külföldön nagy szüksége van. A szolgáltatásban benne foglaltatik az 1 órán belüli helyszínre érkezés, a helyszíni javítás, szükség esetén a gépjármű szállítása és majdani tárolása a legközelebbi szakszervizben. Lehetőség van tovább-/ hazautazásra vagy csereautó vagy szállás biztosítására, de opcionális a visszautaztatás a megjavított gépjárműért is. A csomag - mely nagyon jutányos áron már 14 900 Ft/év-től elérhető – tartalmaz továbbá dugófigyelést, valamint vészhelyzetben 10 liter díjmentes üzemanyagot.

Sándor (25)

AutoSOS szolgáltatást legegyszerűbben online igényelhet, ehhez kérjük, látogasson el a www.autosos.hu weboldalra vagy hívja a 14 567-es információs vonalunkat!
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....