rallycross

Autósport történelem íródott Kakucson

2020.08.09.

A villanyos technika jött, látott, és győzött a Országos Rallycross Bajnokság első idei futamán. Volt izgalom dögivel. 

Egy valamire biztos jó volt a karantén: megtanultuk jobban értékelni azokat a dolgokat is, amik már megszokottnak számítottak az életünkben. Legalábbis nekem már rég esett ennyire jól autóversenyen lenni. Persze ehhez kell egy olyan izgalmas autósport szakág is, mint a rallycross. Rég láttam ennyi embert a Kakucsringen. Most én is elsősorban nézőként érkeztem, de azért nem bírtam ki, hogy ne fotózzak. Tudtam jól, hogy az első kanyarban nem fér el hat autó egyszerre, ráadásul a barátok is ott vártak, így nem volt kérdés, hogy hova álljak.

Van ugyanis egy ilyen különleges tulajdonsága a rallycrossnak, hogy a pálya teljesen belátható, és a pilóták nem félnek hozzáérni egymáshoz. Sőt, egy kis kocc néha csupán jelzésértékűnek indul, aztán meg ki tudja mi lesz belőle. Csak a döntőket fotóztam, de így is számtalan kicsúszást, kiforgatást, és miegyebet sikerült fotóznom, miközben a barátokkal egyhangúan ordítottunk közösen a levegőbe. Hiszen tudod, ez az a bajnokság, ahol akkor is végigtolják a hat kört, amikor már csak felnin gurulnak.

Oh, azok a híres rallycross döntők. Amikor már semmi sem számít, és az utolsó pillanatig nem tudod, hogy ki hányadik helyen áll, mert az egészet megkavarják a joker-körrel. Ez az élmény, amit nem fogsz tudni átélni közvetítéseken keresztül. Ehhez ott kell lenni, egyszerre morajlani a tömeggel a domboldalban, beleszagolni az etalnoba, összekoszolódni a kicsúszó autók felvert porától, és érezni, ahogy a föld dübörög a lábad alatt a Supercarok rajtolásánál.

Már, amikor hallani őket. Most ugyanis ez korántsem volt egyértelmű. Elképesztően különleges, futurisztikus, ufó élményt nyújtott Manfred Stohl teljesen elektromos Ford Fiestájának látványa, létezése, hogy is mondjam… Az autó körül megállt a levegő, mindenki tudni akarta a miérteket. Pedig nincs itt nagy megfejtés, csak 680 lóerőnyi amperszag egy 35 kWh-s akkumulátorból, ami kb. 20 körre elegendő kraftot szolgáltat a három villanymotornak.

Stohl egyébként elmondta nekünk, hogy az akkumulátor rendszer teljesen FIA homológ, tehát egy percig sem kell aggódnia a pilótának. Előbb bomlik szét a teljes kaszni, minthogy a leginkább hátra pozícionált akkumulátor egységeknek baja esne. Állítása szerint akár 50 G erőhatást is kibírnak, ami lenyűgöző érték. Annyi biztos, hogy jelenleg nincs jobb autósport szakág, ahol tesztelni lehetne a hasonló technikákat, köszönhetően a rallycross nyújtott rövid, ám intenzív versenyeknek. Köztük pedig lehet tölteni az akkumulátorokat – ahogy láttam, ugyanolyan CCS töltőről, amilyet az utcai villanyautóknál is túlnyomórészt használnak.

Földöntúli élmény volt látni, ahogy az amúgy is 2 másodpercen belül gyorsuló Supercarokat is könnyedén lehagyta rajtoláskor a STARD fejlesztése. Gyorsításkor nem lehet ellenfele, ezt sajnos el kell fogadni, a többlet súly miatt viszont jóval hosszabb féktávokra kényszerült, így Kárai Tomi ott lógott a nyakán a full szénszálas Audi S1-gyel. Mindezek ellenére is győzni tudott Stohl, ezzel pedig történelmet írt. A világon először nyert valódi rallycrosst versenyt egy elektromos autó.

Jártam a depót, és büszkén láttam, hogy a hazai rallycross világa még mindig mennyire nyitott, barátságos és nem mellesleg fejlett. Mostanra legalább annyira meghatározóak lettek a félig villanymotoros hibridek, mint a hagyományos belsőégésű motoros társaik. Láttunk is kigyulladó kerékagy villanymotort az egyik hibrid kupás Suzuki alatt. De ez így van rendjén, amikor a technikákat határon próbálgatják, és használják. Viszont a hazai rallycross világa nagyszerű pozícióban van hozzá, hogy még mások előtt hozzászokjon a villanyos hajtások jelentette új kihívásokhoz.

Őszintén felszabadult élményekkel tértem haza Kakucsról, mert őszinte autóversenyzést láttam. Ahol a Junior Kupás Suzuki Swiftek éppen annyira határon autóznak egymás mellett, mint a durrogó-csattogó szörnyetegek. Itt senki sem puha, itt senki sem fél. Csak nyomja, ami a csövön kifér.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....