Skoda

Autóverseny a Felvonulási téren és 98 nap alatt a Föld körül

2021.08.15.

Nyitott mesterművek sorakoznak a Škoda múzeumában, vannak szériadarabok és egykék is.

Járműgyártásban és veteránozásban mindig is gazdag volt Csehország, (egykor Csehszlovákia) ahol nagy hagyománya van klasszikus autók restaurálásának. A gyűjtemények közül kiemelkedik a Škodáé, melyben sok ritka darab található, különösen gazdag a nyitottaké, melyek között van roadster, spider, cabriolet.

Régi közhely, hogy nem nagy dolog a kabrió, vagy a roadster, hiszen az első autók mind nyitottak voltak. Igaz, sőt, a századfordulón villamoshajtásúak is, de minden változó, különösen a kocsigyártás, melyből kifejlődött a ló nélküli modell.

Nyitott automobillal kezdődött a Škoda, pontosabban a Laurint & Klement története is. Ráadásul győzelemmel!

Voiturette, 1905                              Forrás: Skoda

Sikerlista

Igencsak hosszú a Škoda elődje, a Laurin & Klement sikerlistája: Slavia motorkerékpárja megnyerte az 1901-es Párizs-Berlin, majd a Párizs-Bécs, aztán az Exelberg, Semmering és Padova versenyt, három év alatt hatvannégyszer álltak rajthoz, 56-szor győztek a Mada Boleslaviak, 1905-ben megnyerték a franciaországi Gordon Bennett Kupát sé a nem hivatalos világbajnoki címet.

Kettőről négyre

Aztán megduplázták a kerekek számát: az 1905-ös Voiturette automobillal új korszak kezdődött Mladá Boleslavban. Az A típusjelzésű niitott L&K kétüléses 3600 Koronába került, ami akkoriban egy iparos három évi keresete volt. A hazai és külföldi piaci siker miatt kevésnek bizonyult a kapacitás, ezért 1907-ben a két alapító a gyár bővítéséről és a cég részvénytársasággá alakításáról döntöttek a tulajdonosok.

Brooklands-i csúcs

Aranyérem 1908-ban az Osztrák Autóklub májusi versenyén, júniusban az Otto Hieronimus által vezetett 16 LE L&K 13 óra 13 perc alatt teljesítette a Szentpétervár-Moszkva közötti 686 kilométeres versenyt, ezzel győzött a harminc autós mezőnyben, melyben német, angol, francia és osztrák gépek indultak. Őszi diadala a Semmering Hillclimb verseny, majd szeptemberben az angliai Brooklands futam, ahol 118,72 km/órás rekordtempóval győzött a sportkocsi kategóriában.

Győztes L&K a Kremlnél      Forrás: Skoda 

Névváltás

A 100 lóerős FCR megnyerte a Gaillon Hillclimb futamot. Thurn-Taxis herceg a Laurin & Klementnek adományozta a tekintélyes Ipari Nagydíjat, ami a kiemelt versenyek legeredményesebb autógyártójának járt.

1911-ben a Terst közelében megrendezett Poatia Hillclimb-on a L&K autók öt kategóriában is győztek, Otto Hieronimus pedig elnyerte az abszolút világcsúcstartó címet.

Az 1925 előtti autók hűtőrácsán még ott díszelgett a L&K embléma is, az újabb típusokat már kizárólag Škodaként forgalmazták. Az L&K-Škoda márka első nyitottját, a 350-est 1927-ben mutatták be.

Az 1937-ben gyártott hétezer autó fele exportra ment. A Popularok megbízhatóságát az 1936-os Monte Carlo Rally-n is bizonyították, Jan Břetislav Procházka egy Rapiddal 98 nap alatt autózta körbe a Földet.

Bombázás, tűzvész

Az évtized vége nem kedvezett a sportkocsiknak sem: Csehszlovákia 1939-es német megszállásakor a Škoda gyár haditermelésre állt át, az orosz frontra szánt RSO vontatókat Ferdinand Porsche tervezte.

A háború utolsó napján, 1945. május 9-én kilenc felségjelzés nélküli repülőgép bombázta a várost, a gyár nagy része tűzvész áldozata lett, a károk ellenére június 24-én elkészült az első békebeli autó.

Klasszikusok két változatban         Forrás: Skoda

AZNP

Az 1948-as államosításkor megalakult az AZNP (Automobilové Závody Národní Podnik) első terméke a Škoda 1101-es volt. A következő években MOZ-2-es kétéltűt, majd Babeta 973-as terepjárót gyártottak, ami terepen verte az amerikai Jeep-et. A kettő és négyüléses Škoda 1101-esek Mladá Boleslavban, a nyitott sportautók Kvasiny-ban készültek.

Karosa 440-es    Forrás: Skoda

A nagy dobás

1956. szeptemberében, Brnóban, a Nemzetközi Vásáron mutatta be a Karosa a 440-es alapokra épített Polytex karosszériás roadstert, melyet 1089 köbcentis, 54 lóerős motor hajtott.

Hosszútávú versenyeken akartak bizonyítani akkoriban a Škoda mérnökei és megalkották az 1100 OHC-t, melynek inkább formája volt extravagáns, mert a csővázra épített műanyag karosszéria hagyományos szerkezetet takart: 1089 köbcentis, négyhengeres, négyütemű, felülvezérelt, felül szelepelt alumínium blokkja a 440-es modellből származott.

Az utcai változat 39 lóerős teljesítményét több lépcsőben növelték azzal, hogy két vezérműtengelyes új hengerfejet és dupla karburátorokat kapott a motor. A csehszlovák Jikov porlasztók német Weberekre cserélésével a teljesítménye 92 lóerőre nőtt és 8500-as fordulatig lehetett pörgetni. A végleges változat 1957-ben készült el és 1958-ban a Mlada Boleslav-i pályán állt rajthoz először 5+1 gangos kézi sebességváltóval.

Első sorban a Felvonulási téren a 45-ös rajtszámú 1100 OHC      Forrás: Dvorszky Nándor

Literteljesítmény

Akkoriban a versenyképes (84 LE/liter) index jónak számított, a mindössze 550 kilogrammos kocsi kétszáz feletti tempóra volt képes.

A Jaroslav Kindl által tervezett Škoda 49,7-50,3 százalékos súlyelosztása ideális volt, a stabilitást szolgálta az is, hogy a 3,9 méteres és 2,2 méteres tengelytávú kocsi legmagasabb pontja 964 milliméter volt. Futóműve elöl-hátul független felfüggesztésű volt, tizenöt colos küllős kerekei pedig a klasszikus GP autókat idézte.

A kocsi szépségéről és képességeiről a magyar közönség a budapesti Felvonulási téren tartott nemzetközi futamon bizonyosodhatott meg 1958-ban.

Feltámasztás utáni száguldás                                 Forrás: Skoda

Ritka darab

Az 1100 OHC-ből mindössze négy készült: mindkét kupé balesetben megsemmisült, megmaradt alkatrészeikből feltámasztanak egyet a gyári múzeumban. A kupé menetkész tömege 618 kg volt.

A két épségben megmaradt roadster egyike a Mladá Boleslav-i Škoda Múzeum tulajdona. A másik darab a Škoda UK, vagyis a brit importőr tulajdona és időnként veterán rendezvényeken is gurul, sőt a cseh ralibajnok, az ERC 2013-as és a WRC-2 2018-as győztese, Jan Kopecky is meghajthatta.

Örökifjú és örökszép Felicia         Forrás: Skoda                      

Utcai és pálya modellek

1959-ben mutatták be a Škoda Feliciát, melyből 1964-ig 14 863 készült.

Volt egy kudarcos próbálkozás is, a gyárik készítettek nyitott 1000-es MB farmotorost, a Škoda 991. 2+2-esből két prototípus készült 1962-ben, így esélye sem volt elérni a Felicia darabszámát.

Gyorsasági pályára és hegyi versenyekre szánták 1972-ben a Škoda Spidert, melyet 1771 köbcentis 154 lóerős motor hajtott 220 km/h sebességgel, az autóval már első évben bajnok lett Jaroslav Bobek.

Az MTX cég 1990-ben mutatta be nyitott Favoritját, mely a merevítések miatt 45 kilóval lett nehezebb a csukott változatnál.

Csehszlovák Spider                         Forrás: Skoda

Diákfantázia

A VW konszern és azon belül különösen a Škoda márka folyamatosan ösztönzi a fiatalokat újabb és újabb ötletek megvalósítására. A csehekénél már menetrendszerű, hogy egy új modell, vagy már befutott típust átszabnak szakközépiskolások és egyetemisták tervei alapján.

Így készült el a CitiGo miniből kreált Citijet, a Fabiából átépített Sunroq és a Scala alapjaira megálmodott Slavia: egyszerűen levágták tetejüket amivel még attraktívabb lett megjelenésük.

Scala alapokra épített Slavik                          Forrás: Skoda

Múltidézők

A klasszikusok mindig megihletik napjaink formatervezőit, erről gondoskodtak a gyáriak, amikor meghirdették a Hogyan képzelik le a fiatalok a jövő Škodáit című pályázatot, melyre több érdekes kreáció született. Abban egységesek a dizájnerek, hogy a nyitottak mindegyik frissített változata elektromos hajtást és 3-as szintű önvezetést kap.

Voiturette

Teljesen autonóm és természetesen villamoshajtású modellben álmodta újra a 125 éves Laurint & Klement első autóját, a Voiturette-t Yuhan Zhang, a Škoda design csapatának munkatársa., aki turistáknak szánja a nyitott, kétszemélyes időgépet, mellyel a gyönyörű Prága romantikus utcáit lehetne bejárni. Zhang szerint a város és a márka összekapcsolása, valamint a márka személyautójának története volt a legfontosabb gondolat.

Felicia Cabriolet

Az 1959-es nyitott Felicia a Škoda világsikere volt, igaz, később egy kompakt autó is használta a típusjelzést, de most ismét régi fényében ragyoghat a klasszikus, melyet Martin Leprince, a márka designrészlegének enteriőr tervezője álmodott meg, felhasználva a legújabb technológiai elemeket és megőrizve a klasszikus modell részleteit, például az egykor még amerikai autókra hajazó, de jóval szolidabb és elegánsabb fecskefarkat.

Felicia egykor és a jöbvőben. Talán                          Forrás: Skoda

Popular Monte Carlo és 130RS

Sportdiadalok fémjelzik Ljudmil Szlavov formatervező választását, a Popular és 130 RS is rali legendák, melyek jelvényeikkel is jelzik hovatartozásukat. A bolgár születésű Szlavov a Popular Monte Carlot rajzolta újra, Aymeric Chertier pedig a 130 RS Coupét, melynek fotóira még gyerekkorából emlékszik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....