USA

Az amerikai autógyártók lassítanák az átallást az elektromobilitásra

2024.02.21.

Az autógyártók és az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az AAI az elektromos járművek értékesítésének lassított növelésére szólította fel a Biden-kormányzatot. John Bozzella, az AAI elnöke egy vasárnapi beszédében a vásárlók választási lehetőségei megőrzése mellett foglalt állást. Indoklásuk szerint az elektromos technológia még mindig túl drága az átlagfogyasztó számára, másrészt a töltési infrastruktúra is fejlesztésre szorul még.

A nagy autógyártó konszernek munkahelyek megszűnésére hívták fel a figyelmet az elektromobilitás túlzottan gyors kötelező bevezetése esetén. A nagy amerikai gyártók, a General Motors, a Ford és a Stellantis mind arra figyelmeztettek, hogy nem lesznek képesek flottáikat gyorsan és nyereségesen átállítani elektromos modellekre.

Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (EPA) szóvivője vasárnap közölte, hogy felülvizsgálat alatt van a véglegesnek szánt rendelettervezet. Elmondta, hogy hivatala a légszennyezés és az éghajlatváltozást befolyásoló tényezők csökkentésével együtt a családok számára gazdasági előnyöket biztosító, egyúttal könnyen megvalósítható megoldás kidolgozása mellett kötelezte el magát.

A gyártók támogatják azt a korábbi elgondolást, hogy 2030-ra 50 százalékra növeljék az e-autók arányát az új autók értékesítésében. A kormány nemrégiben 67 százalékot helyezett kilátásba 2032-re. A jelenlegi arány kevesebb mint 8 százalék. A Tesla viszont még ennél is szigorúbb célokat szorgalmaz 2032-re 69 százalékos, 2035-re pedig 100 százalékos piaci részarányt az elektromos autóknak.

A Ford eladásaiban jelenleg az elektromos autók négy százalékkal, a GM eladásaiban pedig három százalékkal képviseltetik magukat. A pick-up és SUV modellek viszont a Ford eladásainak 59 százalékát, a GM eladásainak 46 százalékát adják.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....
2026.02.05
Versenyautó kiállítás, személyes találkozási lehetőség világhírű magyar autóversenyzőkkel,....
2026.02.05
A müncheni üzemben új gyártósorok álltak rendszerbe. Az új BMW i3 sorozatgyártása 2026 második....
2026.02.05
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi....
2026.02.05
A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség lopás kísérlete miatt emelt vádat egy 39 éves georgiai....
2026.02.05
Ha csak pár pillanatra, a Toyota Magyarország pr-vezetője, a betegágynak dőlt Varga Zsombor is....
2026.02.04
Az ötlet, hogy a gépjárművet egyfajta mozgó hirdetőtáblává alakítsák, és úgy formálják, hogy egy....