Hungexpó

Az Autó, Motor és Tuning Show a Hungexpón

2016.03.14.

– Háromnapos nemzetközi autós-motoros kiállítást tartanak a hét végén Budapesten – már-már tradicionális elemként idén is lesz a Magyarok a világ járműgyártásában című betétkiállítás.

Az Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) több, már múlttal rendelkező kiállítás és show összefogásával jött létre, az autók és motorok világának szinte minden szegmensét felsorakoztatja. – Az idén több mint 100 ezer négyzetméteres rendezvényterületen, 15 országból mintegy 300 önálló kiállító mutatja be csaknem 2500 járművét – közölték a szervezők az MTI-vel.


A nyolc pavilonban és a kültéri területeken több mint tíz rendezvény várja a látogatókat. Egy belépővel lehet megnézni egyebek között a Carstyling autó- és tuningkiállítást, az autómárkák és importőrök szalonautóinak bemutatóját, valamint a kabriókiállítást. Önállóan mutatkoznak be a motorújdonságok, a veterán motorok és az épített motorok.

Az idén is megrendezik a Magyarok a világ járműgyártásában című betétkiállítást. Az Autós Nagykoalíció elnöke Knezsik István elmondta, mi magyarok annyit tettünk a járműipar fejlődésért, ami már elévülhetetlen érdemeket szerzett, így mindig van apropó ezzel foglalkozni. Egy ilyen esemény pedig kiváló alkalom nem csak a múlt iránti tisztelgésre, hanem a jövőbenézéshez is. Ez utóbbi egyben szimbolikus üzenete a ma generációja számára is – tette hozzá az Autós Nagykoalíció elnöke –, ami azt fémjelzi, hogyha eléggé tehetséges és eléggé szorgalmas vagy, akkor eljuthatsz a világ tetejére is.


Megjelennek a kiállításon motor- és autóépítő klubok is. Nagy érdeklődésre számít az Autóépítés élőben program, ahol a rendezvény három napja alatt egy szerelőcsapat a látogatók szeme láttára átépít egy BMW Z4 Roadstert, amelyet végül a látogatók között kisorsolnak. A kiállítások mellett a helyszínen rendezik meg, a motorsport évkezdő versenyét, valamint a látványos autósport versenyt, a GYMKHANA országos bajnokságot. Autó, Motor és Tuning Show kiállítás és vásár március 18–20. között lesz nyitva a Hungexpón
 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....