navigáció

Az autósok valós idejű közlekedési információkat szeretnének

2014.10.11.

Az autósok közlekedési információkat, illetve szabad parkolóhelyekről, valamint sebességellenőrző radarokról szóló, elsősorban valós idejű tájékoztatást szeretnének kapni autóik informatikai központi egységétől, a szórakoztató elektronikai funkciók viszont kevésbé érdeklik őket - idézi a német Automobilwoche hírportál a YouGov piackutató intézet tanulmányát.

A jövő autója az internetre tart és maga is a hálózat részévé fog válni. Az autósokat internetes alkalmazások segítik majd a közlekedésben, a dugók kialakulásának korai felismerésében és elkerülésében. A YouGov piackutató vállalat ezért felmérést végzett gépjármű biztosítási szerződést kötő autósok körében annak megállapítására, milyen területen várnak leginkább segítséget az autósok a hálózati technológiától. A felmérés során 60 biztosító társaság 70 különböző autómárkával rendelkező ezer ügyfelét kérdezték.
    

A "Das vernetzte Auto" címet viselő felmérés eredménye szerint a válaszolók 80 százaléka üdvözölne a jelenleginél részletesebb közlekedési információkkal szolgáló funkciókat a kocsijában. A kívánságlista második helyén a szabad parkolóhelyeket (71 százalék), a harmadikon pedig a radarcsapdákat (70 százalék) valós időben közvetítő alkalmazások állnak. Az autósoknak mintegy felét (52 százalékát) a helyi időjárási viszonyokat közvetítő, valamint a célállomás turisztikai attrakcióit (46 százalék) bemutató alkalmazások is érdekelnék.

A szórakoztató szolgáltatások viszont viszonylag alacsony érdeklődésre tartanak számot az autósok körében. Aktuális helyi és nemzetközi híreket közvetítő szolgáltatás az autósok 36 százalékát, az utasok mobil készülékeinek az internetre kapcsolását lehetővé tévő hot-spot rendelkezésre állása pedig 32 százalékát érdekelné. Zeneszámok online közvetítése még érdekelné 22 százalékukat, zenei videoklipek és hangos könyvek közvetítése azonban a túlnyomó többségnél már merev elutasításra talált.

A többséget (51 százalék) az autó vásárlásakor hidegen hagyják az elérhető online szolgáltatások és nagyjából minden negyedik közülük szentelne csak figyelmet az online szolgáltatások megtekintésének, ha már vannak. A 2500 eurónál magasabb jövedelemmel rendelkező és évi 20 ezer kilométernél többet autózó, illetve az olyan prémium márkákhoz, mint az Audi, a BMW vagy a Mercedes-Benz szokott vásárlók jellemzően az átlagnál nagyobb figyelmet szentelnek az autóban elérhető online szolgáltatásoknak, de a dolog számukra sem perdöntő tényező.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....