közlekedésbiztonság

Az autóvezetés nem ott kezdődik, hogy beülök az autóba és elfordítom a kulcsot

2023.04.22.

Az emberi idegrendszert nem vezetésre találták ki, folyamatosan energiát, figyelmet igényel - mutat rá Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus. A szakember most 3 + 1 tanácsban világít rá arra, hogy miért fontos tudatosan rákészülni az autóútra, és milyen szempontokat érdemes ilyenkor figyelembe venni. Annak érdekében, hogy reálisabban értékeljük saját lehetőségeinket vezetés közben, interaktív videóból tanulhatunk a Cristo közlekedésbiztonsági kampányának keretében, a szerencsések pedig a drivingcamp tematikus tanpályáján mérkőzhetnek meg, ahol akár Kiss Norbert kamionos versenyzőt is kérdezhetik tapasztalatairól.

Friss reprezentatív felmérés mutatott rá, hogy a magyar autósok harmada gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál, 10 emberből 8 pedig úgy érzi, hogy általában maximális rálátással van a közlekedési helyzetekre, és elsősorban önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e. Szakértő állapítja meg, hogy egy egészséges magabiztosságra alapvetően szükség van a volán mögött, a kérdés azonban az, hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt a túlzott önbizalom és józan belátás között. Mindez a balesetveszélyes helyzetek elkerülése érdekében nagyon fontos, mutat rá Zerkowitz Dávid, közlekedéspszichológus.

„A felmérés eredményei azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk kissé túlértékelni saját vezetési kompetenciánkat, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk. Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni.” – hangsúlyozta a szakember.

A racionalitást jelzi az is, hogy habár a válaszadók 68%-a úgy érzi, általában vagy mindig maximális rálátással van az adott szituációra az utakon, a sofőrök csupán 1%-a nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni. A felmérés a Cristo alkalmazás nemrég elindított közlekedésbiztonsági kampányának apropóján készült, amelynek keretében áprilisban interaktív animáció tanítja meg az autóvezetőket arra, hogy adott közlekedési szituációban hogyan érdemes reagálniuk, amennyiben valami kiszámíthatatlannal találják szembe magukat.

Az autós app most Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus segítségével gyűjtötte össze azokat a tanácsokat, amelyeket minden autóvezetőnek érdemes tudatosítania, mielőtt beülne a volán mögé:

  1. Fogadjuk el azt, hogy nem vagyunk egyedül az úton, a közlekedés csapatjáték!

Mindig érdemes fenntartani a lehetőséget, hogy váratlan dolog történik (pl. Két kocsi közül kilép valaki, holttérből előbukkanó, esetleg szabálytalan irányból érkező másik jármű.) Ezt muszáj tudatosan tennünk, mert az agyunk a kockázatos, de nem behatárolható valószínűségű eseményekkel egyszerűen nem szeret számolni – szimplán takarékosságból. Ez az egyik legfőbb bizonyítéka, hogy az emberi idegrendszert nem vezetésre találták ki. Folyamatosan energiát, figyelmet igényel, még a közepes színvonalú autózás is.

  1. Vezetésre alkalmas állapotban üljünk az autóba

A kockázatot (és a büntetőpontok számát) egyedül preventív módszerekkel lehet hatásosan csökkenteni. Ha fizikailag (fáradtság, ittasság, illetve bizonyos gyógyszerek is hatással lehetnek a vezetésünkre, erről mindenképpen tájékozódjunk), vagy érzelmileg kérdéses az állapotunk, találjunk alternatívát, várjunk, vagy kérjünk sofőrszolgálatot! Évi pár alkalommal ennek költségei jóval kisebbek, mint az egyre gyakoribb ellenőrzéseken való fennakadás következményei.

  1. Az automata vezetést segítő rendszereket lehet jól használni, de nem bízhatjuk rájuk a vezetést

A kutatás eredményei szerint a vezetéstámogató automatikába vetett bizalom a fiatalabb korosztály körében magasabb, ők azok, akik hajlamosabbak lehetnek nagyobb mértékben az autójukra bízni a vezetés közbeni biztonságot. Használjuk tudatosan ezeket a rendszereket. Olvassuk el az ismertetőkben, hogy pontosan milyen határértékek mentén lépnek közbe, ismerjük meg a működési elvüket. Ne feledjük: azért tervezték őket, hogy ha ritkán hibázunk, segítsenek, és nem azért, hogy gyakran hibázzunk, hátha segítenek…

+1 Az autóvezetés nem ott kezdődik, hogy beülök az autóba és elfordítom a kulcsot. Előre készüljünk fel az útra.

Élesben is tesztelhetnek, akik az animációval játszanak

 

A Cristo „Vigyázat, önbizalom-veszély az utakon!” című közlekedésbiztonsági kampánya arra keresi a választ, hogy mi magyarázza a sokszor alaptalan, fals kontrollérzetet az autóvezetőkben, és milyen veszélyeket rejt, ha bátrabb műveleteket is megengednek maguknak. A Cristo saját weboldalán közzétett interaktív animációban résztvevők a videó végén regisztrálhatnak a május 6-ai Cristo Nyílt Napra, amelyet a zsámbéki drivingcamp rendezvényközpontban szerveznek. A regisztrálók közül kisorsoltak egy kifejezetten erre az alkalomra fejlesztett tanpályán mérhetik össze ügyességüket. Az eseményen többek között egy szakértők részvételével szervezett tematikus beszélgetésre készülnek a szervezők, ahol Zerkowitz Dávid közlekedéspszichológus és Csörgő László vezetéstechnikai tréner mellett Kiss Norbert kamionos versenyző, és mások is részt vesznek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....