járműgyártás

Az egyesülés után is megtartaná autómárkáit a PSA és az FCA

2019.11.11.

- A tervezett egyesülést követően is megtartaná összes autómárkáját a PSA Group és a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) járműipari konszern - jelentette ki Carlos Tavares, a PSA vezérigazgatója, az összevont csoport vezérigazgatói posztjának várományosa egy tévéinterjúban a hétvégén.

A vezérigazgató a francia BFM Business csatornának adott interjúban rámutatott, hogy a két csoport jól kiegészíti egymást mind földrajzi lefedettség, mind technológiai ismeretek és márkaválaszték tekintetében. A Refinitiv Eikon üzleti adatszolgáltató cég kimutatása alapján az FCA forgalmának 66 százalékát termeli ki az észak-amerikai piacon, míg a PSA mindössze 5,7 százalékát. A PSA elsősorban az európai piacra összpontosítja figyelmét.

- Semmi kétség, az egyesülés jó üzlet lenne mindkét félnek. Win-win helyzetről van szó - fogalmazott Carlos Tavares. Leszögezte: a PSA birtokában lévő öt és az FCA birtokában lévő kilenc autómárka mindegyike megmaradna az egyesülést követően is. - Nem látok olyan okot, amiért bármelyiket is fel kellene számolni. Mindegyiknek megvan a maga története és a maga erőssége - mondta. A francia autóipari konszern vezérigazgatója az első alkalommal szólalt meg a nyilvánosság előtt azt követően, hogy a két konszen a múlt héten bejelentette szándékát a világ negyedik legnagyobb autóipari csoportjának létrehozására, egyesüléssel.

John Elkann, az FCA elnöke és az egyesült csoport elnöki posztjának várományosa a múlt pénteken egy torinói rendezvényen adott nyomatékot annak a meggyőződésének, hogy a tervezett 50-50 százalékos tulajdoni részarányú egyesülés "jelentős üzleti lehetőségeket nyitna meg" az olasz konszern előtt. Egyesítheti például a két konszern erőforrásait a szigorodó kibocsátási normák teljesítéséhez és a mobilitási villamosításhoz, az önvezető járműtechnológiához szükséges kutatások és fejlesztések finanszírozására. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az egyesülésről folyó tárgyalások még meglehetősen korai szakaszban járnak.

A két autóipari konszern egyesüléséhez azonban versenyfelügyeleti engedélyre is szükség lesz. Ezzel kapcsolatban Carlos Tavares a tévéinterjúban közölte: nem számít rá, hogy komoly versenyjogi követelményeknek kényszerülnének majd eleget tenni az egyesülés érdekében, de amennyiben igen, akkor készek a szerint eljárni. A feltételezett versenyjogi elvárásokkal kapcsolatban nem bocsátkozott részletekbe. A szükséges felügyeleti engedélyekre tekintettel azonban az egyesülést nem lehet egy évnél rövidebb idő alatt tető alá hozni - mondta.

A tervezett egyesülés egyik legkényesebb pontja a foglalkoztatottak számának valószínű csökkentése. A két konszern együttesen 400 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Az állásvesztés lehetősége egyaránt aggodalommal tölti el a párizsi és a római kormányt, valamint az érintett szakszervezeteket. A lehetséges állásvesztéssel kapcsolatban Tavares csak annyit jegyzett meg, hogy ha ilyesmire sor kerül, annak csak "autóipari és nem vállalati" okai lehetnek. Megjegyezte, hogy a két konszern gyárak bezárása nélkül is több milliárd eurós megtakarításra tehet szert az egyesülésnek köszönhetően.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....
2026.06.30
A mesterséges intelligencia ma már meggyőzően beszél útvonalakról és megállókról — csak épp....
2026.06.30
Két hétvége után a magyar pilóta továbbra is versenyben van a Kumho FIA TCR World Tour bajnoki....
2026.06.30
A Prelude HRC Concept a Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatkozik be először menet közben; a hegyi....
2026.06.30
A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett munkáján múlt, hogy a több mint száz kilométeren át....
2026.06.30
Azért csak megáll az ember kezében az egér görgője, amikor egy látszólag meglehetősen egyedi,....
2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....