IAA

Az Év Autóbusza 2015

2014.09.11.

Az Év Autója díjat talán minden autózást kedvelő ismeri, hiszen legendás személyautók nyerték el ezt a díjat az elmúlt évtizedek során. De nem csak a személyautóknál, a tehergépjárműveknél és az autóbuszoknál is osztanak hasonló díjat, amelynek odaítéléséről ez esetben is nemzetközi szakújságírókból álló zsűri dönt. Az autóbuszok esetében a megtisztelő címet páratlan évekre a városi személyszállításra tervezett, páros években pedig a turistabuszok, a coach járművek kapják.

Szerző: Alföldy Miklós

Idén a sor a városi autóbuszokra esik, a szakmai zsűri a napokban hozta meg döntését a Bus of the Year 2015 díjra, amelyet az MAN Lion’s City GL CNG kapott meg. A szakértők számára már az elnevezésből is kitűnik, hogy ez egy alternatív üzemanyaggal, jelesül sűrített földgázzal (CNG) hajtott jármű. Óriási előnye, amellett, hogy lényegesen csendesebb üzemet biztosít a hagyományos dízelekkel szemben, hogy biogázzal vagy földgázzal megtankolva, a csuklós autóbuszt közel CO2-semlegesen és ezzel a csak elektromos hajtású járművek szintjén lehet üzemeltetni. Emellett a gázüzemű járművek üzemeltetési költségei is alacsonyabbak a dízelesekhez képest, tíz éves időtartamban 15 százalékos költségmegtakarítás érhető el velük.

A díjazott jármű, amely csuklós kivitelű, egyedülálló módon 5 dupla utastérajtóval rendelkezik, amely rendkívül gyors utasáramlást biztosít, amire szükség is van, hiszen a 18,75 méter hosszú autóbusz az akár 142 személy szállítására is képes. Nem csak a jármű hajtása, hanem egyéb megoldásai is a hatékony energiafelhasználást szolgálják. A csukló harmonikája áttetsző, így világosabb az utastér, a tetőre üvegablakok kerültek, a belső világításról ledes fényforrások gondoskodnak, így egyenletes, harmonikus a jármű belső megvilágítása, amelyet plusz pontokkal jutalmaztak a szigorú ítészek. A jármű külső fényforrásai szintén takarékos ledes technológiát használnak. Az új járműben a jegykezelő berendezések Smartphonon keresztül elektronikusan vásárolt jegyeket is be tudják olvasni, valamint a fedélzeten ingyenes internet hozzáférés is biztosított, az utastájékoztatásról egyedileg programozható képernyők gondoskodnak.

Jogosan merülhet fel persze a kérdés, itthon mikor találkozhatunk ilyen korszerű járművekkel, a válasz helyett egy széttárt karú, kifordított zsebű alakot látok csak, de reméljük ennél talán jobb a helyzet.

Az idei Év Autóbusza díjat, csakúgy, mint az Év Tehergépjárműve elismerést – ez utóbbiról még nincs hírünk – a páros években megrendezett, szeptember 24-én kezdődő hannoveri IAA kiállításon, a nehézjárművek nemzetközi seregszemléjén adják át.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..
2026.04.11
Először Oliver Solberg, aztán Elfyn Evans dobta el a Toyotát a csúszós aszfaltos utakon, így....
2026.04.11
A 11-es úton, Szentendre irányában történt az eset, ahol a főutat egy kerékpárút keresztezi. A....
2026.04.11
Szorosabbra fűződhet a két Stellantis csoport alá tartozó márka partnersége. ..
2026.04.10
Még egy jó állapotú példányra sem hittük volna, hogy ennyit kértek érte. Na, de ez!? ..
2026.04.10
Az április 19-én rendezendő Imola 6 órás lesz a Toyota Racing csapat és az átdolgozott TR010 Hybrid....
2026.04.10
 Florian Laudan (53) 2026. április 7-én vette át a Dr. Ing. h.c. F. Porsche AG PR, Sajtó,....