autósport

Az FIA vizsgálódik a Japán Nagydíj tüzes incidensei miatt

2025.04.04.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja a Japán Nagydíj második szabadedzésén látott tüzes incidenseket és a szombati nap előtt óvintézkedéseket is végrehajt annak érdekében, hogy elkerülje azok megismétlődését.

Egy ijesztő balesetet, egy kicsúszást és két bizarr incidenst – összesen négy piros zászlós fázist – hozott a Japán Nagydíj második szabadedzése. Ami az utóbbiakat illeti, Szuzukában a pálya mellett több ponton is „lángra kapó” fű okozott gondot. Emiatt két alkalommal kerültek elő a piros zászlók: először az edzés hajrájában, másodszor pedig közvetlenül a leintés előtt.

Fotó: hirado.hu/XPB

Ami a körülményeket illeti, Szuzukában az előző hetek meleg és száraz időjárása miatt a pályát körülvevő fűtakaró is roppant száraz volt és úgy tűnik, egy-egy az autók által felvert szikra elég volt ahhoz, hogy néhány ponton meggyulladjon.

Tekintettel arra a lehetőségre, hogy a probléma a folytatásban is megismétlődhet (az előrejelzések szerint szombaton biztosan hasonló, száraz idő fogadja a mezőnyt, vasárnap pedig bár van esély az esőre, a száraz futamra egyelőre több), az FIA már jelezte, azonnali óvintézkedéseket hajt végre, miközben elkezdi a történtek kivizsgálását.

Jelezték, a füvet a szombati események előtt a lehető legrövidebbre nyírják, a meglazult, száraz felületeket eltávolítják. Ezen felül a területet nedvesítik, és „speciális reagáló egységeket” telepítenek a pálya mellé.

Tavaly a kínai forduló során láthattunk hasonló tüzeket, amelyek szintén vizsgálatra kényszerítették az FIA-t. Akkor a helyzet trükkösebb volt, hiszen az idő nem volt olyan száraz és meleg, mint most Szuzukában. Konkrét választ akkor nem találtak, bár a „gyanúsítottak” akkor is szikrák voltak. Felmerült, hogy a mocsaras alapterület miatt gázok szabadultak fel, ezek is hozzájárultak a tüzekhez. Most, Szuzukában ez nem lehet ok, hiszen másféle talajra épült a pálya.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....