Kia

Az önvezető jövőbe tekint a Kia

2019.02.14.

Zenére pulzáló ülések és a hangulatunkra reagáló kiegészítők jellemezhetik a jövő önvezető autóit a Kia szerint. Meg is mutatták mire gondolnak.

Mostanra elég nagyra nőtte ki magát a las vegasi CES, azaz a világ legnagyobb modern technológiáival foglalkozó kiállítás. Ahol pedig jövőbeli technikák vannak, onnan az autóipar sem maradhat ki, és bizony egyre jelentősebb autógyártók vonultatják fel legfrissebb fejlesztéseiket az amerikai kasznióvárosban, mi több, sok technológia itt debütál először a piaci bevezetés előtt. Idén a Kia sem akart kimaradni a buliból, bemutatójuk a ’Beyond Autonomous Driving’ nevet kapta. Nem véletlen, hiszen egy mindennel összeköttetésben lévő, teljesen autonóm, önvezető autótanulmánnyal domborítottak a CES kiállító területén, ami érdekes képet mutat arról, hogy miként képzeli el a jövőt a dél-koreai gyár.

Nem csak vízionálnak, a Kia rögtön abba a korszakba kalauzol el, ahol már norma lett az önvezető autózás. Ehhez persze modern és összetett rendszerekre is szükség van, náluk ez a Real-time Emotional Adaptive Driving nevet kapta, vagy, ahogy beszédesen rövidítik R.E.A.D., utalva az olvasás szóra. Nem véletlen a rövidítés jelentése: a Kia új rendszere a világ első emberi gesztusokra optimalizált, mesterséges intelligenciát alkalmazó interaktív fedélzeti rendszere autóba szerelve. A R.E.A.D. tehát már a sofőrrel és az utasokkal is képes felvenni a kapcsolatot, hogy azok hangulata alapján optimalizálja a jármű utasterét. Tiszta sci-fi, nem? Ilyet korábban csak az Én a robot című filmben láthattunk.

A mesterséges intelligencia kamerákkal monitorozhatná a járműben ülők arckifejezéseit, de tovább is megy, különböző szenzorok segítségével képes lenne értelmezni a gombnyomások alapján a hangulatunkat, mérhetné a szívverésünket és testhőmérsékletünket is. Ezen adatokat összegyűjtve már olyan részletes képet kaphat az enyénekről, hogy az utastér minden részletét képes legyen az utasokra szabni, ezzel nem kicsit vidámabbá téve az utazást, vagy az unalmas autópályázást. Persze, ha valakinek unalmas lenne a mostani közlekedés milyensége, azért szerencsére még maradtunk néhányan, akik épp a fizikai kapcsolatot kedveljük az autózásban és az őszinte, mechanikus érzést keressük egy autóban.

Albert Biermann, a Hyundai Motor Group kutatásért és fejlesztésért felelős vezetője hozzátette: „A Kia kulcsfontosságúnak tekinti az interaktív kabin fejlesztését a jövőbeli mobilitásban. A R.E.A.D rendszer megfelelően prezentálja, hogy miként képzeli el a mesterséges intelligencián alapuló gesztusirányítást a Kia. A rendszer folyamatos kommunikációt kínál autó és sofőrje között, méghozzá érzések, és nem kimondott szavak alapján.”

Persze nem a R.E.A.D. az egyetlen, amit felvonultatott a Kia. Bemutatták a V-Touch nevű rendszerüket is, ami egy összetett gesztusvezérlésnek tudható be. Az autó szinte minden funkcióját képesek leszünk vezérelni a 3D kamerák segítségével, amik folyamatosan figyelik a járműben ülők szemeit és ujjbegyeit. Így szimpla ujjmozdulatokkal képesek lesznek az utasok megváltoztatni például a hangulatvilágítást, a klíma hőmérsékletét vagy épp áthangolni a rádiót, megváltoztatni az autó beállításait. Noha hasonló gesztusvezérlést már ma is alkalmaz például a BMW, kezdeményezésüket nem fogadta túl nagy örömmel a piac, mi több, a legtöbben feleslegesnek tartják az ujjmozdulatok olvasását, ha egyszer ott vannak a fizikai gombok és tekerők.

Mindezek ellenére a Kia teljesen elhagyná a gombokat, sőt, az érintőképernyőket is. Az egyszerű hangszórók sem elég izgalmasak mára, a Kia olyan üléseket tervezett, ami reagál a zene frekvenciáira. Persze ez elég öncélú fejlesztés lenne, ezért az ülések masszázsfunkciót is kapnának, sőt, vészhelyzetben is vibrálnának a biztonsági rendszerek adta jelzésekre hallgatva. A CES-re egyébként rögtön három koncepciót vitt a Kia. Míg a R.E.A.D. Me egy egyfős jármű, addig a R.E.A.D. Now már két főnek nyújt utazási lehetőséget. Közös bennük, hogy kamerákkal és szenzorokkal figyelik a személyeket, hogy a hangulatokhoz igazítsák az autó minden apró részletét. A harmadik a R.E.A.D Motion, ami már négy fő szállítására alkalmas, a kiállításra érkezők élőben próbálhatták ki milyen egy konferenciát letudni a head-up displayen keresztül, utazás közben.

Persze nem minden esetben szaladtak ennyire előre. A Kia SEED Car például egy mai szemmel sokkal befogadhatóbb, hagyományosan négykerekű jármű, tisztán elektromos hajtással, ami 100 kilométeres hatótávot biztosít a kizárólag városba szánt koncepcióautónak. Érdekessége, hogy ugyan továbbra is „gázpedállal” vezetendő, de egy elektromos segédrendszer dolgozik azon, hogy a pedál tökéletesen érzéketlen legyen. A cél persze az volt, hogy ezzel is reprezentálják, miként képesek könnyebbé tenni a városi közelekedést.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....