Balaton

Az utóidényi menetrend szerint közlekednek hétfőtől a balatoni hajók

2014.08.24.

Hétfőtől az utóidényre érvényes menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók, és a komp is rövidebb ideig jár Szántós és Tihany között

A kompok Szántódról 6.40 és 20.40 között, Tihanyból 7.00 óra és 21.00 óra között indulnak, negyven percenként. Sétahajók továbbra is indulnak több állomásról is, valamint közlekedik a gyorshajó Siófok-Balatonfüred-Tihany-Siófok útvonalon. Halmos Gábor vezérigazgató tájékoztatása szerint a hajózási főszezon ugyan augusztus 24-én véget ér, de az utószezoni programok is számos hajózási programot kínálnak.

Az idei év, és a nyár kedvezően alakult a hajózási társaságnak, a balatoni kikötők forgalma a tavalyi évhez képest átlagosan 25-30 százalékkal nőtt. A jó eredmény egyebek közt a sokszínű hajózási programoknak, a kibővült flottának, a bővített hajójáratoknak, az intenzívebb marketing munkának, illetve a hajózási szolgáltatások színvonalának köszönhető a vezérigazgató szerint. Minden hajójárat majdnem teljes kapacitáskihasználtsággal szállította az utasokat a Balatonon. A balatoni településeken számos színvonalas rendezvény, fesztivál csábította a turistákat, akiknek száma ennek köszönhetően is több volt mint egy évvel ezelőtt - közölte a vezérigazgató, aki emlékeztetett arra is, hogy idén nem emelte az árakat az önkormányzati tulajdonban lévő társaság és bevezették a kedvezményes családi jegyet is.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....