elektromos kerékpár

Azt hitte, biciklit vett, de a rendőrök azt mondják, ez egy moped – 2,5 milliós bírság az idős vásárlóra

2023.10.19.

Itt vajon ki a hunyó?

Sokba került egy Cassanóban (Dél-Olaszország, Barihoz közel) élő férfinak, hogy egy televíziós műsoron keresztül megvásárolt egy olyan járművet, amelyet papíron kifejezetten elektromos kerékpárnak tituláltak. Amelyet bukósisak és rendszámtábla nélkül lehet vezetni és amely 25 kilométer/órás maximális sebességre képes.

Az adás-vétel 2018-ban kelt és az akkor 76 éves férfi „úgy érezte magát azzal a kerékpárral, mint egy herceg” – áll a tanúvallomásában. Amire azért került sor, mert a helyi rendőrség bírságot szabott ki az idős úrra, mondván, hogy nem fizeti a biztosítást. És nem tesz eleget még egy csomó feltételnek, ami egy moped tulajdonosára vonatkozik.

Csakhogy, emberünk abban a hiszemben élt, hogy az ő járgánya egy e-bicikli. Így adták el neki. Ezért vígan furikázott és élvezte a kényelmet a lakóhelyén, ahol semmilyen szolgáltatás nincs hozzá közel, legalábbis gyalogosan vagy hagyományos kerékpáron közlekedve.

De a helyi rendőrség szerint a szóban forgó kétkerekű az egy moped, ezért jár a büntetés. Évekre visszamenőleg. Pedig egy sima internetes keresésből kiderült, hogy ugyanezzel a modellel kapcsolatos zűrzavar más vásárlókat is érintett Olaszországban.

Ám a carabinieri hajthatatlan és nem kevesebb, mint 7 ezer eurót akar bevasalni a szerencsétlenül járt férfin. A most 81 éves „gyanúsított” újságíróknak elmondta, hogy annyira zaklatott, hogy éjszakánként nem tud aludni. Ügyvédhez fordult, de eddig nem csak a vásárlás körvonalainak felderítésére tett kísérlet maradt eredménytelen, hanem a bírság elleni fellebbezése is.

„Mindig két út van, ha bírsággal szembesülünk: vagy fizetünk, vagy fellebbezünk” – emlékeztet is a helyi rendőr – „de a bírságok, még akkor sem tűnnek el, ha a helyzet bonyolult.”

Forrás: prealpina.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....