Ford Mustang

Bajnokok reggelije

2016.08.04.

A kissé szokatlan reggeli menüben főleg adrenalin, benzingőz, égett gumi és feltépett aszfalt szerepelt. A két bajnok pedig, akik mindezzel jóllaktak a Hungaroringen: Kiss Gergely vízilabdázó és a Ford Mustang.

Kiss Gergelyt ugyan mindenki mosolygósnak ismeri – ám ilyen szélesen vigyorogni még kevesen látták. Talán azért, mert nem voltak velünk a Hungaroringen, amikor a háromszoros olimpiai bajnok végre megvalósíthatta gyermekkori álmát, és kedvenc autójával rajthoz állhatott a versenypályán.

Erről a kedvencről két dolgot érdemes tudni. Az egyik, hogy a híres sportoló a Ford Mustang hivatalos nagyköveteként már három hónapja ezzel a fekete-arany fényezésű sportkupéval jár, a másik pedig, hogy az autó gépházában egy nyolchengeres motor dorombol. Persze a dorombolás csak addig tartott, amíg Gergely a padlóig nem taposta a gázt, és életre nem keltette az 5,0 literes motorban szunnyadó 421 lóerőt.

„Tudtam én, hogy gyors lesz, de ez a bődületes erő még engem is meglepett!” mesélte Gergely lelkendezve az első kör utáni szünetben. „Azt hittem, hogy ismerem már az autót, csakhogy a Mustang most egy másik oldaláról mutatkozott be, mintha csak megérezte volna, hogy szabad a pálya. Elmondhatatlanul élvezetes volt vele kigyorsítani az egyenesekben, és lenyűgöző volt a magabiztossága a kanyarokban!”

Nincs miért csodálkozni azon, hogy olimpikonunkat ennyire lenyűgözte a sportkupé újonnan megismert természete, hiszen eddig csak a mindennapi forgalomban használta a szerencseszámával, az aranyszínű hetessel díszített autót. Gergely egyébként gyerekkorától rajong a Ford Mustangért, ám csak most értette meg igazán, miért is vált világszerte legendává ez a modell.

„Olyan, mintha két autóm lenne egyszerre. A mindennapokban a Mustang egy tökéletesen használható, gyönyörű autó, amivel edzésre járok és a családomat szállítom, de itt a Hungaroringen egy született bajnok, aki fölényesen uralja a pályát!”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....
2026.11.05
Körbeküldött egy levelet a csapatoknak a Forma–1 a Yamaha MotoGP-s katari bojkottja kapcsán, és....
2026.11.05
A felső-ausztriai motorgyártó Steyr Motors potenciális felvásárlással néz szembe. A kérő az....
2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....