A gyökerek "csőrös" Barkas Framóhoz vezetnek, melyeket 1954-től az új típus megjelenéséig készült. Motorja 900 cm3-es volt, 28 lóerőt teljesített.

 

 

Az ezres Barkasokat 1961-től kezdték gyártani. Nem volt egy betonszaggató, de 45 lóerős, motorja nyögdécselve, nagyokat böfögve megküzdött akár egy tonna teherrel is. Igaz, hogy akkora füstfelhőt eregetett, hogy a az őt üldöző sofőrök azt hihették tejköd van. A mikrobusz 8 fő utazását tette lehetővé a tágas a tágas utastérben úgy, hogy a csomagoknak is kellő hely maradt. Kétütemű, Wartburgból, származó kissé módosított motorja révén lihegve érte el a százas tempót, de 60-80 körül szépen duruzsolt. Motorja az első két ülés között volt, zajával próbára tette a sofőr ingerküszöbét.

 

 

A Barkas az NDK igás lovának számított. A számos változatban készült és használták ipar és a mezőgazdaság számos területén. Még a stázi számára is készült egy zárt kabinos változat, melybe nem lehetett belátni.

 

A Barkasok nálunk is megjelentek, még autómentő is készült, melyeket a Magyar Autóklub munkáját segítette. Igaz egy nagy Mercivel már nem tudott megküzdeni. Persze nemigen találkozott nagyobb kocsikkal. Járműparkunk önsúlyának zöme alig érte el az egy tonnát. Az ügyesebbek még lakóautót is barkácsoltak.

 

 

A Villamosipari Kutatóintézet nem viccelt a Barkasokkal, mert elektromos változatot fejlesztett. Önsúlya egy csapásra 1.3 tonnáról, a rahedli akku miatt 2.7 tonnára nőtt. Érthető, hogy nem volt életképes.

 

 

A kicsi Barkast 1989-ben VW 1300-as motorral ajándékozták meg. A változással sokat javult a jármű menetdinamikája, de ez volt a kegyelemdöfés, mert az 1990-es rendszerváltás lesöpörte az asztalról az tervezőmérnökök álmait. Élt 29 évet. A veterán autóbarátok máig megbecsült a kincset, ha kell lelkesen orvosolják az adódó műszaki problémákat.