Győr

Baumgartner Zsolt a Forma–1 után a Széchenyi-egyetemen váltott sávot élete autópályáján

2022.03.29.

A magyar sportrajongók büszkén emlékeznek rá, és nem felejtik 2004 nyarát, amikor Baumgartner Zsolt Indianapolisban megszerezte a Forma-1-es történelem első, s mindmáig egyetlen magyar pontját. Azt azonban kevesen tudják, hogy a pilóta a győri Széchenyi István Egyetemen kapott új lendületet jövője továbbépítéséhez, miután kiszállt a Minardi csapat autójából. A száguldó cirkusz magyar sztárja alma materébe látogatott, és érdeklődésünkre élete új fejezeteiről mesélt, amelyben családja mellett most az agrárium és a Michelin-csillagos szakácsok rendelései játsszák a főszerepet. 

Meghökkentőnek hathat az olvasók számára, hogy Baumgartner Zsolt egyenesen a Pápai Hús vágóhidjáról érkezett meg interjúnk helyszínére, ám az egykori autóversenyző és családja már rutinos állattenyésztőnek és alapanyag-előállítónak számít, hét évvel ezelőtt is rangos díjakat zsebeltek be magnaglicatenyésztő vállalkozásuk elismeréseként. „Sikerünk titka a minőségben és a gondosságban rejlik, amivel feladatainkhoz hozzáállunk. Sosem mulasztom el például minőségi szempontból ellenőrizni a vágást, hiszen szigorú feltétleknek kell megfelelnünk a nemzetközi piacon. Itt is ugyanúgy kell ügyelni a legapróbbnak tűnő részletekre is, mint egy Forma–1-es futamon” – vont azonnal párhuzamot a két dimenzió között a mára már vállalkozásaiban és családapaként kiteljesedő egykori pilóta, a Baumgartner-hálózat ügyvezetője.

Baumgartner Zsoltot máig elvarázsolja az üzemanyag illata. (Fotó: Májer Csaba József)

Mint mondta, szerinte ennek a szemléletnek is köszönhető, hogy az általuk előállított alapanyagokat mára Michelin-csillagos éttermek szakácsai rendelik szerte a világban.

Ahogy tud, segít a háború elől menekülőkön

 „Az Ukrajnában dúló háború aggodalommal tölt el bennünket is, hiszen ez minden magyar és európai vállalkozást kedvezőtlenül érint, de a humanitárius károk és veszélyek miatt is félve nyitom meg a híroldalakat” – reflektált a jelen kihívásaira az ügyvezető, aki elmondása szerint, ahogy tud, segít a bajbajutottakon. Adományt küldött segélyszervezeten keresztül, és szállodájukban is szállást biztosítanak a menekülteknek. „Nehéz ezekben a hetekben sikereimről beszélni” – sóhajtotta.

Lendületet kapott a győri egyetemen

További kérdéseinkre azonban elmondta, jelenleg leginkább a belföldi és a nemzetközi cégekkel való kapcsolattartást tartja legfontosabb feladatának. „Jó érzés, hogy a pilótaként megszerzett nyelvtudást és kapcsolatteremtő képességet, illetve a Széchenyi István Egyetemen a projektmenedzsmentről tanultakat együtt kamatoztathatom ilyenkor. A kereskedelemben, ha a partnered anyanyelvén szólalsz meg, azonnal jobb pozícióban vagy. Szerencsére nekem nem jelent akadályt az olasz és a francia kommunikáció sem, így tartós és közvetlen kapcsolatokat tudok építeni. Munkám során lendületet és kapaszkodót ad az a szemlélet, amit a győri egyetemen sajátíthattam el” – fejtette ki.

Hozzátette: mindig is tudta, sportolói karrierjét diplomával is ki kell egészítenie ahhoz, hogy az F1 világából kilépve is sikeres legyen. Szerinte tájékozottsággal és képzettséggel könnyebb megérteni és segíteni másokat, azonosulni és érvényesülni a különböző élethelyzetekben.

 „A műszaki tudományok terén kiemelkedő győri egyetem ideális helyszín volt felsőfokú tanulmányaimhoz, hiszen szerencsés elhelyezkedése miatt közel volt a bécsi, a budapesti és a pozsonyi reptér is, amelyeket akkoriban gyakran látogattam a versenyek okán. A korszerű járműipari fejlesztésekre fókuszáló környezet, az oktatásban is tetten érhető gyakorlati szemléletmód, és a sportolókat támogató, rugalmas háttér már a kétezres évek elején is jellemző volt az intézményre. Mára pedig látványos fejlődésen ment keresztül az egyetem, büszkén járok újra a falak között, hiszen látom, kézzelfogható eredményeket ért el, hatalmasat fejlődött az alma materem” – fűzte hozzá.

Meghökkentő értékelés

A pilótának sikerült még valamivel meglepnie: elmondása szerint autóversenyzőként ugyan mérföldkőnek tartja a pontszerző indianapolisi sikert a Minardi Forma–1-es csapatával, de a legbüszkébb mégis inkább 1999-es eredményeire, amelyek után már látható volt, hogy helye és lehetősége lesz a Forma–1-es startkockán. Abban az évben nyerte meg a németországi Formula Renault–2000-es bajnokságot, és az Európa-bajnokságon is a dobogón ünnepelhetett Gianmaria Bruni és Antonio Pizzonia mellett. „A siker értékét mutatja, hogy ugyanebben a sorozatban a következő évben például Felipe Massa állt ugyanezen a dobogón” – értékelte múltbéli teljesítményét a Széchenyi-egyetem alumnija.

Baumgartner Zsolt még mindig részese a száguldó cirkusz világának, hiszen ő adhatja a gázt annak a kétüléses versenyautónak, amely körbefuvarozza a kiválasztott hírességeket a nagydíjhétvégék során.

„Annak ellenére, hogy a mai napig a sebesség és az autók szerelmese vagyok, mára a legfontosabb számomra a családom és az ő sikereik, ezért valószínű, hogy hamarosan a kétülésestől is elköszönök” – árulta el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Régen egy szerelő sokszor néhány szerszámmal és megfelelő szakértelemmel megoldotta a problémát. Ma....
2026.11.06
Miközben Európa autóipara a versenyképességéért küzd, Kína már a következő technológiai....
2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..