autós hegyi Európa-bajnokság

Beérte a V8-ast az új turbós BMW: jól ment a hegyi EB-n Nagy Norbertnek

2025.07.22.

Nagy Norbert a négyes kategóriában a második helyen zárta az autós hegyi Európa-bajnokság legutóbbi állomását, amelyet a lengyelországi Limanowában rendeztek.

Fotó: Nagy Norbert Facebook-oldala

A versenyző csapatának sajtóközleménye szerint az eredmény azért különösen értékes, mert a pálya karaktere, a szokatlanul csúszós burkolat, valamint a rendkívül erős nemzetközi mezőny komoly kihívást jelentett minden résztvevő számára.

„Most először éreztem úgy, hogy az új turbó motorunk végre kiforrott: sikerült megfutni azt az időt, amit korábban egy erősebb, V8-as motorral szerelt autóval mentem. Ez mindenképp biztató" – értékelt a futamot követően Nagy Norbert, akinek az autóján komoly fejlesztéseket hajtottak végre az elmúlt hetekben, és úgy tűnik, hogy az új motor, a finomhangolt aerodinamikai beállítások, valamint néhány friss technikai megoldás is hozzájárult a sikerhez.

"Innentől kezdve kéthetente jönnek az újabb versenyek, legközelebb Németországban, majd Svájcban, hogy csak az előttünk álló állomásokat említsem. Nagy fejlesztésekre már nincs idő, most már a versenyre hangolásé a főszerep" – tette hozzá a 30 éves versenyző, aki úgy véli, a kategóriaváltás után most kezd beérni a rengeteg munka gyümölcse.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....