Nissan-Mercedes gyár

Bezárja közös gyárát a Mercedes és a Nissan

2025.11.24.

A mexikói csak egy a Nissan hét telepe közül, amelyeket teljesen leállít.

A Nissan és a Daimler még 2015-ben kötött egy megállapodást, amelynek értelmében létrehozták a Cooperation Manufacturing Plant Aguascalientes (COMPAS) gyártelepet Mexikóban. Az egymilliárd dolláros beruházást fele-fele arányban állta a két cég, és a gyártás két éven belül meg is kezdődött a Nissan luxusmárkájának, az Infinitinek két modelljével, az QX50 és QX55-tel, amelyeket 2018-ban követett a Mercedes A-Osztály, majd 2019-ben a GLB.

A QX55. (Kép forrása: Nissan)

Az A-Osztály rövid életű volt, 2020-ban le is állították a gyártást és most, öt évvel később a telep teljesen beszünteti az összeszerelést. A Nissan szóvivője, Brian Brockman elmondta, hogy a QX50 és QX55-ös modellek nyugdíjba vonulnak az év végéig. Emellett a Mercedes egyik szóvivője pedig azt mondta, hogy a GLB crossover utolsó darabja 2026 májusában fog legurulni a gyártószalagról. Az aguascalientesi gyár üres marad.

A közép-mexikói telep egyébként a Nissan harmadik telepe, amelyet bezár és még négy másik fogja követni. A japán gyártó a tavalyi évben került hatalmas anyagi nehézségekbe, amelyeket elbocsájtásokkal és létszámcsökkentésekkel igyekszik menteni. Az oppamai japán és a szintén mexikói Ciudad Industrial del Valle de Cuernavaca ipari park is erre a sorsra fog jutni. Emellett a San Diegói, kaliforniai és a São Paulói brazil tervezőiroda is bezár.

A GLB kap új generációt. (Kép forrása: Mercedes-Benz)

A rossz hír közepében az Infiniti azonban igyekszik meglátni a lehetőséget. Új modelljeik, a QX60 a QX50 helyére léphet, a QX65 pedig a QX55-öt válthatja. A kupéra hajazó QX60-as SUV-t nemrég mutatták be egy koncepcióautó keretében és a tervek szerint 2026-ban már piacra is dobnák a kiforrott modellt. Ami pedig a Mercedest illeti, a GLB-nek lesz új generációja, a CLA-val hasonló módon belső égésű és elektromos motorral is kapható lesz.

A Nissan érdekes lóra tett a leépítésekkel. A lépés következtében 20 ezer dolgozótól válnak meg, 13 helyett 7 darab járműplatformmal dolgoznak tovább és egymillióval csökkentik az éves gyártási számot, 2,5 milliónál megállva. Az alkatrészek összességében akár 70 százalékkal leegyszerűsödhetnek, és a Nissan már be is vetett egy megoldási javaslat-csomagot, amelyben több, mint 4000 ötletet listáztak, mint kisebb-nagyobb lehetőségek, amelyekből 1600-at találtak hasznosnak. Az egyik ilyen ötlet például az, hogy csökkentenék a fejtámlák számát, ami a számolások alapján hatalmas spórolást jelentene. Igen, ennyire rosszul áll a szénájuk.

A QX50 helyett jöhet a kupésabb QX60. (Kép forrása: Nissan)

De ahogy írtam, a cégcsoport bizakodó. Nem csak az Infiniti, de a teljes Nissan konszern bízik abban, hogy az új modellek beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. A Nissan nemrég mutatta be az új Leaf Sentrát és az Elgrand minivan következő generációját. Kína kap két új szedánt, az N6-ot és a Teanát és a plug-in hibrid Frontier pickupot. Emellett tervben van egy új hátsókerék-meghajtásos Skyline és annak Infiniti testvére, sőt, még az Xterra is visszatér 2028-ban. Ha ezek nem, hát mégis mi adhat reményt?

Nyitókép forrása: Mercedes-Benz

Forrás: 
motor1
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....