Szolgáltatók

Bisnode: szállítmányozói TOP 50

2013.11.22.

Az árbevételük alapján rangsorolt logisztikai cégek 2012-es listáját - az előző évhez hasonlóan - a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. vezeti, a második helyen is maradt a Waberer's International Zrt., azonban a 2011-es negyedik helyezett Rail Cargo Hungaria Árufuvarozási Zrt. feljött a harmadik helyre, míg az akkori harmadik MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zrt. visszacsúszott a negyedikre - közölte a listát összeállító Bisnode üzleti információszolgáltató az MTI-vel.

Míg a TOP 50 cég összesített - 920 milliárd forintnyi - árbevétele szinte nem változott 2011-hez képest, addig az adózott eredmények jelentősen, 13 százalékkal estek vissza. Például az első helyezett társaság vesztesége 2012-ben 6,5 milliárd forintra rúgott, szemben az előző évi 12,8 milliárdos nyereséggel.

Az ágazat toplistásainak alkalmazotti létszáma összességében 5,5 százalékkal csökkent.

Az összeállítás készítésének idején, 2013 őszén rendelkezésre álló 2012-es adatok alapján összeállított 50-es listába azon vállalkozások kerülhettek be, amelyek árbevétele teljes egészében vagy nagyobb részben a szállítmányozásból származik.

Most az előző évinél kisebb, 167,3 milliárd forint árbevétellel lehetett feljutni a dobogó legfelső fokára, szemben az egy évvel korábbi 173,1 milliárddal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.12
Egy német tanulmány szerint a 30 km/h sebességkorlátozás a nagyvárosokban kevesebb balesethez vezet....
2026.01.12
A január 9-18. között megrendezésre kerülő Brüsszeli Autószalonon tartja európai premierjét a....
2026.01.12
A lelkes és elkötelezett közönség előtt a Citroën Racing ma ünnepelte történetének egyik....
2026.01.12
Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban....
2026.01.12
Budaörs közelében végeznek műszaki mentést a tűzoltók - írja a Katasztrófavédelem. ..
2026.01.12
A döntés a múltban logikusnak tűnhetett - most viszont már kevésbé... ..
2026.01.12
Magyarország újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az űrkutatásban: a HUN-REN Földfizikai és....
2026.01.12
Miközben az ország jelentős részén a hófúvások és a rekordközeli hideg miatt a közlekedés lelassult....
2026.01.12
Január 1-től fontos változások léptek életbe a közúti közlekedésről szóló törvényben Szlovákiában.....
2026.01.12
Idén számos szabályváltozás lépett hatályba a gépjárművezetők, az ingázók, az elektromos rollerek....