menetjegy

Biztonsági menetjegypapír miatt áll a bál

2021.01.17.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) nem fogadja el, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a menetjegyek és bérletek nyomtatásához szükséges biztonsági hőpapír beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárását, amelyben a BKK az állami nyomda ajánlatát érvénytelennek nyilvánította. A társaság fellebbez a döntés ellen - közölte a BKK az MTI-vel.

A BKK a fővárosi önkormányzat megbízásából 2020. július 6-án indított közbeszerzési eljárást a hőpapír beszerzésére. A társaság a közbeszerzési eljárást megelőzően előzetes piaci konzultációt is lebonyolított a versenyhelyzet fokozása céljából - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amely szerint "a társasághoz beérkezett ajánlatok 10 százalékot meghaladó megtakarítást vetítettek előre a hatályos szerződéshez képest, emellett az új megajánlott hőpapírok az évente több százmillió forintos kárt okozó bérlethamisítás elleni hatékony fellépést is elősegítenék".

Mint írták, a nettó 2,3 milliárd forint keretösszegű eljárásban részt vett a Pátria Nyomda Zrt. - ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt. konzorciuma is, és a ajánlatok értékelését követően a konzorcium ajánlatát több érvénytelenségi ok, illetve hamis nyilatkozat megtétele miatt egy közbenső döntésével érvénytelenné nyilvánította a BKK.

Ezt követően a korábbi években többször nyertes konzorcium megtámadta a döntést. A KDB - bár a Pátria Nyomda Zrt. és az ÁNY Biztonsági Nyomda Nyrt. közös ajánlatának érvényességével, illetve a hamis nyilatkozat kérdésével kapcsolatban érdemben nem hozott határozatot - a közbeszerzési eljárás felhívását és dokumentációját és a BKK addig meghozott döntéseit megsemmisítette, emellett 50 millió forintos bírságot szabott ki a társaságra - olvasható a kommünikében, amely szerint a "KDB ezzel a döntéssel ellehetetlenítette a BKK azon törekvését, hogy alacsonyabb áron, korszerűbb termékek szállítására kössön szerződést".

A BKK közölte: álláspontja szerint a KDB nem járt el kellő körültekintéssel, a kiszabott bírság pedig - egy folyamatban lévő, szerződéskötéssel még nem lezárt eljárásban - szokatlanul magas, ezért a döntést nem fogadja el. A KDB határozatával szemben felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek - írták.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....