Budapest

BL-döntő - a BKK legfontosabb információi a közösségi közlekedésről

2026.05.30.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felkészülten várja a szombati UEFA Bajnokok Ligájára érkező szurkolókat - tájékoztatta a BKK az MTI-t. Ma előreláthatólag 8:00 és 17:00 óra között a rendőrség lezárja a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, és kizárólag a közösségi közlekedés számára biztosítja annak használatát.

A sűrített menetrenddel közlekedő járatok mellett megerősített személyzet dolgozik annak érdekében, hogy a mintegy 60 ezer szurkolót és a többnapos, kiemelt helyszíneken zajló rendezvényeket érintő utazási igényeket a lehető legmagasabb színvonalon, zavartalanul kezeljék - közölte a társaság.

Ehhez kapcsolódva a hétvégén fokozott taxiellenőrzéseket is tartanak a főváros kiemelt pontjain és a repülőtéri terminálokon. A BKK arra kéri a szurkolókat és a budapestieket, hogy a rendezvény idején elsősorban a közösségi közlekedést válasszák - tették hozzá.

Emlékeztettek arra, a Puskás Aréna megnyitása óta a BKK és szolgáltatói, így a BKV Zrt. és az ArrivaBus több mint 50 kiemelt esemény közlekedési kiszolgálásában már jelentős tapasztalatot szereztek.

A szombati BL-döntő immár a negyedik ilyen volumenű UEFA-rendezvény, amelyben a budapesti közlekedésszervező és szolgáltatói kulcsszerepet vállalnak. Ugyanakkor a szervezés összetettségét növeli, hogy a BL-döntő hétvégéjén nemcsak a Puskás Aréna, hanem a város több pontja - így a Városliget, a Hősök tere és a Kerepesi úti MTK Sportpark - is otthont ad az eseményeknek, ami jelentős többletfeladatot jelent. Ezekről a helyszínekről a mérkőzés napján szurkolói vonulások is indulnak, amelyek a közúti közlekedésre is hatással lesznek.

Azt írták, hogy a Puskás Aréna megközelítésében kulcsszerepet betöltő M2-es és M4-es metróvonalak, illetve az 1-es villamos a csúcsidőszakokban 2-3 percenként közlekednek, így óránként több tízezer utas szállítását biztosítják. A Hősök terén megrendezett Champions Festival megközelítése érdekében az M1-es metró a fesztivál nyitvatartásához igazodva négy napon át sűrűbb követéssel jár.

Kiemelték, hogy a BKK a reptéri közlekedésben is jelentős kapacitásbővítéssel készül: május 29. és 31. között a 100E Repülőtéri Expressz és a 200E járatok sűrített menetrend szerint, összehangoltan, akár 2-3 percenként indulnak, a kiszolgálást pedig 20-30 többlet autóbusz támogatja.

Továbbá az repülőtér 1-es termináljáról - amit ideiglenes megnyitnak a BL-döntő okán - a mérkőzést megelőző időszakban dedikált 100E járatok biztosítanak közvetlen kapcsolatot a belvárossal, a helyszínen pedig mobilpénztár és utaskoordinátorok segítik a Budapestre érkezők jegyvásárlását és tájékoztatását.

A mérkőzést követően valamennyi repülőtéri járat - így a 100E és a 200E is - megáll a Ferihegy vasútállomásnál az 1-es terminál zavartalan kiszolgálása érdekében.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a mérkőzésre szóló jeggyel május 29. és 31. között a teljes budapesti közösségi közlekedési hálózat - beleértve a 100E Repülőtéri Expresszt is - külön díj fizetése nélkül vehető igénybe.

Fotók: MTI/Bodnár Boglárka

A tájékoztatás szerint a BKK szorosan együtt dolgozik a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ), a Budapest Airporttal, a rendőrséggel, a mentőszolgálattal, a katasztrófavédelemmel és további szolgáltatókkal.

Arra is figyelmeztettek, hogy a Puskás Aréna környékén, valamint további helyszíneken forgalmi korlátozások lépnek életbe, egyes területek a mérkőzés napján kizárólag gyalog lesznek megközelíthetők, továbbá a mérkőzés napján előreláthatólag 8:00 és 17:00 óra között a rendőrség lezárja a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, és kizárólag a közösségi közlekedés számára biztosítja annak használatát.

A közösségi közlekedéssel kapcsolatos forgalmi változások folyamatosan frissülnek a BKK Info oldalon, a közúti információk pedig a BKK Info - Közút oldalon is elérhetők.

Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, valamint jegy- és bérletvásárlásra is alkalmas - olvasható a BKK közelményében.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....