Űrkutatás

A bolygó belső szerkezetét vizsgálja a NASA új Mars-szondája

2018.05.13.

- A bolygó belső szerkezetét és folyamatait vizsgálja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új Mars-szondája, amely már úton van a vörös bolygó felé - mondta Sík András Mars-kutató az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, hogy az űrszonda a tervek szerint november végére ér az ötszázmillió kilométerre lévő Marshoz. Mint felidézte, eddig több mint 40 küldetés indult a Marsra, amelyeknél vagy a légkört, vagy a felszínt tanulmányozták, volt olyan, amelyik az élet nyomait kereste. Az InSight elnevezésű, új űrszonda feladata viszont más, a bolygó belső szerkezetét és folyamatait vizsgálja, hogy megértsék a bolygó mag-, köpeny-, kéreg-felosztását, és megtudják, hogy aktív-e még a belseje.

A kutató kifejtette: a szonda két éven át végez méréseket egy helyben; két fontos műszere van, egy rengésmérő és egy fúróberendezés. Előbbi azt vizsgálja, hogy történnek-e rengések a mag vagy a köpeny belsejében, utóbbival pedig a bolygó felső öt méteréről szereznek adatokat, arról, hogy milyen a bolygó hőáramlása.

Hozzáfűzte: ha a köpenyben még van folyékony halmazállapotú anyag, az az InSight méréseiből kiderülhet. Erről eddig nem voltak információk - jegyezte meg. Sík András kitért arra is, hogy ha a geológiai aktivitás fennáll, kiderülhet, hogy a Marson néhány kilométerre leásva geotermikus energiát tudnak hasznosítani a jövőben akár lakóhelyek fűtéséhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....