statisztika

Bosch: 2018-ban ismét rekord árbevétel és eredmény

2019.01.31.

A Bosch csoport folytatja sikersorozatát: a kihívásokkal teli gazdasági körülmények és a gyengélkedő piacok ellenére 2018-as árbevétele és eredménye elérte a minden idők legjobbjának számító szintet. 

Az előzetes adatok alapján a technológiák és szolgáltatások szállítója tavaly 77,9 milliárd eurós árbevételt ért el. Az árbevételt 2,1 milliárd eurós nagyságrendben terhelték az árfolyamhatások. Árfolyamhatások nélkül így 4,3 százalék volt a növekedés. „A Bosch a nehéz gazdasági környezet ellenére is jól teljesített 2018-ban. Ismét rekordszintű árbevétel és eredmény született” – közölte az előzetes számadatokról tartott sajtótájékoztatón Dr. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának elnöke. „Innovációs vezetőként technológiai és üzleti értelemben egyaránt alakítani kívánjuk a piacainkon zajló változást. S

tratégiánk kifizetődő – melynek fókuszában a hálózatba kapcsoltság áll” – tette hozzá Denner. 2018-ban a Bosch 52 millió internetes eléréssel rendelkező terméket értékesített, 37 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. 2018-ban a kamatfizetés és adózás előtti eredmény (EBIT) 5,3 milliárd euró volt, mely 6,9 százalékos üzemi eredménynek felel meg. „A Bosch célja, hogy a várhatóan nehéz gazdasági viszonyok ellenére is nagyobb mértékben fejlődjön, mint a piac változása és biztosítsa magas szintű nyereségét” – szögezte le Prof. Stefan Asenkerschbaumer, az igazgatótanács elnökhelyettese és pénzügyekért felelős tagja. „Terveink szerint üzleti szektorainkat még versenyképesebbé tesszük, így finanszírozzuk technológiai vezető szerepünk bővítését, ezzel együtt vállalatunk jövőjét.”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....