Audi Hungaria Motor Kft.

Bővítené logisztikai parkját az Audi

2014.08.26.

– Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár – írta keddi számában a Kisalföld.

A megyei napilapnak Czechmeister Mónika, a cég szóvivője elmondta: a megnövekedett logisztikai igények indokolják a lépést. Hozzátette, hogy szeretnék, ha Győrben lenne a második logisztikai csarnok, de a pontos helyszín kiválasztását még tárgyalások előzik meg.


A regionális környezetvédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva a lap azt írta: egy meg nem nevezett győri cég kérésére megkezdődött egy, a már álló logisztikai park melletti helyszín előzetes vizsgálata, mivel a kérvényező abban bízik, hogy a versenytárgyalások során ő nyeri el az építés lehetőségét.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..
2026.06.08
A szombati teljesítményét megismételve vasárnap is mindkét futamon diadalmaskodott a címvédő és....
2026.06.08
Két hét alatt 805 gyorshajtót mértek be a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei egyetlen....
2026.06.07
Az Alfa Romeo mindig is az érzelmekről szólt, így van ez a kompakt géposztályban is. Járhatnék....
2026.06.07
A Mercedes pilótája a pole pozícióból nyert Hamilton előtt, ezzel hatalmas előnyre tett szert a....
2026.06.07
A tavalyihoz hasonlóan idén is a kategóriában hétszeres világbajnok, címvédő Marc Márquez nyerte a....
2026.06.07
Bizarr körülmények között égett le húsz vadonatúj elektromos autó a északkelet-kínai Dalian....
2026.06.07
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ahol legálisan is vezethetsz ittas....
2026.06.07
Nem ámítás és nem legenda: az Ural gyárnak volt dízelhajtású motorkerékpárja, a kétkerekű a szovjet....