repülés

Bővült a globális légiáru- és utasforgalom

2017.06.05.

- A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint áprilisban jelentős mértékben bővült a légiáru- és személyforgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A montreali székhelyű kereskedelmi szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint mintegy 200 taglégitársaságuk jelentése alapján az áruforgalom árutonna-kilométerben számolva 8,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kapacitások 3,9 százalékkal bővültek, így az átlagos töltöttség 1,9 százalékponttal 45 százalékra javult. A világ régiói közül Afrikában volt a legnagyobb, 26 százalékos bővülés, de a világ forgalmának mindössze 1,6 százaléka zajlott a fekete kontinensen.



A 23,5 százalékos részesedéssel bíró Európa volt a második legerősebben fejlődő térség 12,9 százalékos javulással, míg a legnagyobb forgalmat lebonyolító Ázsia-Óceániában 8,4 százalékos javulás mutatkozott az év negyedik hónapjában. Előrejelzésében az IATA az év hátralévő részében hasonlóan erős és tartós emelkedésre számít az üzleti bizalmi indexek alapján, az éves bővülési ráta 7,5 százalék lehet.

Az utasforgalomban, értékesített utaskilométerben számolva, 10,7 százalékos javulást mért az IATA 2016 áprilisához viszonyítva, a kapacitások 7,1 százalékkal emelkedtek, így 2,7 százalékponttal rekordmagasra, 82 százalékra emelkedett a járatok kihasználtsága, ilyen magas az év negyedik hónapjában soha nem volt. Ebben a szegmensben is Afrika és Európa bővült a legnagyobb mértékben, előbbi 15,4, utóbbi pedig 14 százalékkal, de a legnagyobb forgalmat generáló Ázsia-Óceániában is 10,7 százalékos javulást mutatkozott.



Az egyetlen térség, ahol 10 százalék alatti növekedést mértek Észak-Amerika volt, az IATA szerint ez már a korábban egyes közel-keleti járatokon bevezetett laptop-tilalomnak köszönhető. Elemzésében az IATA azt írta, a forgalombővülés 50 százalékát az adta, hogy az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékkal estek a jegyárak, valamint a gazdaság fejlődési ütemének gyorsulása is hozzájárult az utasszám nagy arányú bővüléséhez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....