autópálya-matrica

Bővültek a fizetős útszakaszok, az áremelkedés a közlekedési szokásokat is megváltoztathatja

2024.01.31.

Az autópálya-matricák 2024-es áremelkedése miatt többen döntenek a kevesebb autózás mellett, míg mások ezentúl kerülhetik az autópályákat bizonyos esetekben – derült ki egy friss felmérésből.

Az új év új változásokat is hozott az autózók számára, az autópálya-matricák drágulása és a fizetős utak bővülése anyagi terhet jelenthet – az OTP Mobil a Simple felhasználók körében végzett felmérésével vizsgálta, ezek hogyan alakítják a közlekedési szokásokat.

A válaszadók harmada havonta legalább egyszer használ fizetős útszakaszt, 23 százalék hetente, 17 százalék pedig naponta közlekedik ilyen utakon. A megkérdezettek 16 százaléka évente legalább egyszer hajt fizetős útra, míg a maradéknak vagy nem esik útba, vagy csak akkor közlekedik díjköteles sztrádán, ha nagyon muszáj. Annak érdekében, hogy használhassa az autópályát, minden második megkérdezett vármegyei e-matricát szokott vásárolni. 22 százalék a heti (10 napos), 18 százalék az éves országos, míg 4 százalék a havi matricát preferálja. A többség (55 százalék) január elején váltja meg a következő évre az e-matricáját, de tízből egy fő már a decemberi elővásárlás idején beszerzi azt.

Idén január 1-től a korábban már megszokottak mellett több mint 200 kilométernyi, eddig ingyenes útszakasz lett fizetős, köztük az M0-ás autópálya teljes szakasza is. Ennek köszönhetően 12 százalék megfontolja az éves vármegyei vagy országos matrica vásárlást. A kisebb, egynapos kiruccanásokhoz, átutazásokhoz azonban március 1-től már 24 órás e-matrica is a rendelkezésünkre áll majd. A Simple felhasználók 36 százaléka hasznosnak találja ezt az újítást, már korábban is szüksége lett volna rá. A megkérdezettek fele egynapos kirándulások, utazások során venné igénybe az új matrica típust. Tízből egy fő akkor preferálná, ha átutazóban van, míg 8 százalék abban az esetben használná ki, ha véletlenül hajt fel egy fizetős sztrádára. Közel minden negyedik válaszadó viszont semmilyen esetben nem venne ilyen rövid lejáratú matricát. Ennek a legfőbb oka, hogy sokan jóval többet utaznak, így jobban megéri számukra a többnapos matrica.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....
2026.07.23
A hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon folytathatja a világbajnoki cím felé vezető útját Andrea Kimi....
2026.07.23
A BMW AG német autógyártó költségmegtakarításra hivatkozva nem veszt részt az idei Párizsi....
2026.07.23
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a....
2026.07.23
Jelentős mennyiségű kéz- és felületfertőtlenítővel támogatta a Lubricants Hungary Kft. a kápolnai....
2026.07.23
A Stellantis előzetes adatai szerint a vállalatcsoport 2026 áprilisa és júniusa között közel 1,6....