autópálya

Bukarest 2020 végére ígéri az autópályát Nagyváradtól Kolozsvárig

2017.07.21.

Nagyvárad és Kolozsvár között 2020 végén lehet majd autópályán közlekedni - jelentette ki pénteken Razvan Cuc közlekedési miniszter.

A tárcavezető nagyváradi látogatásán jelentette be, hogy a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti szakaszt három alszakaszra osztják, amelyek megépítésére most hirdetik meg a közbeszerzési pályázatot.

A Bors-Berettyószéplak szakaszt 60 százalékban már megépítette az amerikai Bechtel vállalat, amellyel a román kormány 2003-ban kötött megállapodást a Brassó és Bors között haladó, 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópályára, de 2013-ban szerződést bontottak a felek.

2015-ben egy spanyol-román konzorcium nyerte el a mintegy 60 kilométeres Bors és Berettyószéplak szakasz befejezését, de ezzel a vállalkozóval is felbontották a megállapodást.

A miniszter szerint az alszakaszokra bontás nagyobb biztosítékot jelent arra, hogy a vállalkozók nem fognak késlekedni a kivitelezéssel. A miniszter szerint az ütemterv szerint a három alszakasz közül elsőként a magyar-román határt elérő ötkilométeres szakasz épül meg.

A román kormánynak a Berettyószéplak és a Kolozs megyei Magyarnádas (Nadaselu) közötti szakaszt is meg kell még építenie teljes egészében ahhoz, hogy a nyugat-romániai Bors-Berettyószéplak szakasz csatlakozzon az észak-erdélyi autópálya már megépült Kolozs megyei, Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) közötti részével, és így Nagyváradtól Kolozsvárig lehessen autópályán közlekedni.

Szintén pénteken nyilatkozta a román országutakat és autópályákat kezelő állami vállalat szóvivője, hogy a Déli-Kárpátokon áthaladó Nagyszeben és Pitesti közötti, 123 kilométer hosszúra tervezett autópálya kétszer többe, 3,34 milliárd euróba kerül a korábban közölt 1,6 milliárd euró helyett.

Ez a 2021-re ígért autópálya a Pitesti mellett üzemet működtető, a francia Renault tulajdonában levő Dacia gépkocsigyártónak is fontos, amely kilátásba helyezte, elköltözteti romániai üzemét, ha nem épül meg a korszerű út. A Renault ugyanis romániai termelése jelentős részét Nyugat-Európába exportálja, az autópálya pedig csökkentené a szállítási költségeket.          

A Mediafax hírügynökség a héten számolta ki, hogy a román kormányok az elmúlt 25 évben 10 ezer kilométer autópályát ígértek, ennek ellenére Romániának jelenleg alig 750 kilométer autópályája van.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....