rendőrség

Bűncselekményből származó autókkal kereskedett egy miskolci férfi

2015.10.12.

- Jelentős kárt okozó csalás, orgazdaság és egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást a miskolci rendőrkapitányság egy helyi férfi ellen, aki százmillió forintos nagyságrendben bűncselekményből származó autókkal kereskedett - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Dobi Tamás kifejtette: a nyomozás adatai szerint a 47 éves gyanúsított legalább 14 járműnek az alvázszámát manipuláltatta. Előfordult olyan eset is, hogy a miskolci férfi az eladásra átadott személygépkocsi ellenértékét nem fizette ki a tulajdonosnak. Hozzátette, a gyanúsítottnál tartott házkutatás során a rendőrök egyebek mellett nagy értékű gépkocsikat, illetve azok alkatrészeit, bélyegzőket és különféle okiratokat foglaltak le.


Fotónk illusztráció - ezek nem a bűncselekményben érintett autók!

A nyomozás ez év márciusában kezdődött, annak eredményeként a rendőrség csaknem negyven személygépkocsit foglalt le az egyébként több legális vállalkozást is működtető gyanúsítottól - mondta Dobi Tamás. A miskolci rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására, amelyet ügyészi indítványra az illetékes járásbíróság pénteken el is rendelt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....
2026.02.26
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.26
Amikor leemelünk a boltban egy doboz joghurtot a polcról, ritkán kezdünk el gondolkodni azon, hogy....
2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....
2026.02.26
Súlyos hibák miatt a nickelsdorfi rendőrök a hétvégén leállítottak egy román turistabuszt.....
2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....