közlekedésbiztonság

CERSC: Visegrádi országok a közlekedés biztonságáért

2013.09.16.

Szeptember 25-27. között, második alkalommal rendezik meg Budapesten a CERSC Conference on Effective Road Safety Campaigns rendezvényt, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonsági kampányok hatékonysága áll.

Pillanatkép a tavalyi konferenciáról

- Viszonylag sok közlekedésbiztonsági kampányt szerveznek évről évre hazánkban és a környező országokban egyaránt. Sajnos nem elterjedt az a gyakorlat, hogy ezek a kampányok tanuljanak egymás „hibáiból”, vagy még inkább egymás jó gyakorlataiból, pedig nem érdemes mindig feltalálni a meleg vizet. – fogalmaz Varga Róbert, a CERSC konferencia főszervezője. – Több közép- és nagyvállalat évről évre együttműködik az állami szereplőkkel, a közlekedésbiztonság területén elsősorban az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal, amely hazánkban a leginkább kompetens szervezet ezen a területen. Az idei konferencia célja, hogy nemzetközi jó gyakorlatokat mutasson be, nem feltétlenül kizárólag a közlekedésbiztonság területéről. Mindenképpen fontos szempont, hogyan lehet a közlekedésbiztonság szempontjából is kritikus célcsoportokat (például a gyermekeket ill. védtelen közlekedőket) hatékonyan megszólítani, továbbá hogyan lehet érdeklődésüket folyamatosan fenntartani, szemléletüket formálni a biztonságos közlekedés területén. A konferencia kiemelten foglalkozik azzal is, hogyan lehet ezt a tevékenységet úgy folytatni, hogy azzal win-win-win helyzetet teremtsenek, tehát minden érintett számára értékes legyen a kampány. Ez az elsődleges célcsoport, a kampányban érintett közlekedők számára egyértelműen a tudatformálás, valamely közlekedésbiztonsági kockázat megismertetése, és elkerülésének lehetősége. A versenypiaci szereplők társadalmi felelősségvállalás keretében, vagy a felelős marketingen keresztül tudnak kapcsolódni a folyamatba, úgy, hogy a kampány eredményein keresztül elérjék saját célcsoportjaikat, illetve erősíteni tudják reputációjukat. A közlekedésbiztonság fejlesztéséért törvényi kötelezettségüknél fogva felelős állami szereplők pedig a külső erőforrások koordinált bevonásával hatékonyabban, és nem utolsósorban költséghatékonyabban tudják megvalósítani a közlekedésbiztonság fejlesztésére irányuló törekvéseiket.

Varga Róbert elmondta azt is, hogy a konferenciát idén is az International Visegrad Fund pályázati forrásából valósítják meg, ami azért is fontos, hogy a visegrádi országok szakértőit méltó körülmények közt vendégül láthassák, és konferencián vitassák meg a balesetmegelőzési kampányokat, hiszen a közlekedésbiztonság területén gyakorlatilag minden környező országban hasonló problémáról beszélhetünk.

Tavaly rendezték meg az első CERSC nemzetközi közlekedésbiztonsági konferenciát, mintegy száz szakember vett részt rajta, és a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. A tavalyi konferencia tapasztalatait felhasználva, a szakmai kérdésekre alapozva az állami és versenypiaci szereplők igényeinek megfelelő tartalommal töltjük meg a 2013-as CERSC konferenciát. Több komoly közép- és nagyvállalat is részt vesz a rendezvényen, és bízunk benne, hogy minden résztvevő fel tudja majd használni a konferencia eredményeit a saját tevékenységéhez.

A konferenciának Budapesten a MEDOSZ hotel ad otthont. A pontos program és az előadók listája itt tekinthető meg.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..