mobilitás

CES 2019 – vezető IoT-vállalatként bővíti tevékenységét a Bosch

2019.01.10.

A tárgyak internete (Internet of Things, IoT) egyre inkább megváltoztatja világunkat, s hogy milyen lehetőségeket kínál már ma, a Bosch Las Vegasban, a 2019-es CES (Consumer Electronics Show) kiállításon mutatja be. 

 A mobilitás immár újszerű élményét kínáló transzferjármű (shuttle) koncepciótól az élelmiszertároláshoz tanácsokkal is szolgáló hálózatba kapcsolt hűtőszekrényeken át, egészen az öntanuló okosfűnyírókig – a Bosch a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállításán és vásárán bemutatott megoldásainak palettája igencsak széles. „A Bosch már időben felismerte az IoT kínálta óriási lehetőségeket, s több mint tíz éve alakítjuk aktívan a hálózatba kapcsolt világot” – hangsúlyozta Dr. Markus Heyn, a Bosch igazgatótanácsának tagja. „Mára vezető IoT-vállalattá váltunk, fokozatosan bővítve szoftver és ITkompetenciánkat.” Saját IoT-felhője segítségével a vállalat eddig több mint 270 projektjét valósította meg olyan szakterületeken, mint például a mobilitás, az okosotthonok, az okosvárosok és a mezőgazdaság. A Bosch IoT Suite révén hálózatba kapcsolt érzékelők és eszközök száma tavaly óta közel 40 százalékkal, mintegy 8,5 millióra bővült.
 
 
A további növekedés és az újabb üzleti lehetőségek egyik kulcsa a tárgyak internete (Internet of Things, IoT) területén a mesterséges intelligencia (AI), amelynek fejlődésében szintén döntő szerepet játszik a Bosch. „Akkor aknázhatjuk ki a legjobban az IoT kínálta lehetőségeket, ha mesterséges intelligenciával kombináljuk és párhuzamosan fejlesztjük az IoT és az AI területén 
végzett tevékenységünket” – mutatott rá Dr. Markus Heyn.
A siker másik kulcsát a partneri kapcsolatok jelentik az IoT-korba vezető úton. A Bosch e téren együttműködik nagy múlttal rendelkező és új szereplőkkel is. A közelmúltban a kanadai Mojio platformszolgáltatóval létrejött együttműködés máris meghozta gyümölcsét, mégpedig a hálózatba kapcsolt járművek számára kifejlesztett első integrált IoT-platform formájában. Közlekedési balesetet követően a Bosch speciális algoritmusa azonosítja a baleset pontos helyszínét, időpontját és súlyosságát, az adatok pedig a Mojio felhőjén keresztül jutnak késedelem nélkül a Bosch vészhívás-központjába, amely automatikusan értesíti a helyi mentőket. Ezzel egyidőben a rendszer a Mojio alkalmazáson vagy SMS-ben értesíti az előre megadott személyeket is. „A Mojio szakembereivel közösen közvetlenül, felhővel kapcsoljuk hálózatba a járműveket, a mentők így az eddiginél is gyorsabban érhetnek a baleset helyszínére” – mondta Mike Mansuetti, a Bosch észek-amerikai elnöke.
 
 
Az IoT vészhelyzet-megoldás ez év közepétől közel egymillió autós számára válik elérhetővé Észak-Amerikában és Európában. IoT útközben – a Bosch bemutatja a jövő hálózatba kapcsolt mobilitását Saját fejlesztésű transzferjármű (shuttle) koncepciójával a Bosch világpremiert ünnepelhet a CES alkalmával, a járművek automatizálása, hálózatba kapcsolása és elektromossá alakítása terén kínált megoldásait mutatva be, illetve a mobilitás egészen újszerű élményét kínálva: vezető nélküli transzferjárművek (shuttle), amelyek rövidesen meghatározóvá válhatnak a világ metropoliszainak utcaképében. „Mindez szervesen illeszkedik károsanyag-kibocsátás-, baleset- és stresszmentes mobilitásról alkotott víziónkba” – hangsúlyozta Dr. Markus Heyn. A különböző komponensek és rendszerek mellett a Bosch olyan szolgáltatások teljes körű választékát is kínálja shuttle-alapú mobilitásához, mint a foglalási, a megosztó és a hálózatba kapcsolási platformok, illetve a parkolóhely- és a töltési szolgáltatások. A Bosch számításai szerint az ilyen jellegű hálózatba kapcsolt szolgáltatások a jövő mobilitásának alapvető feltételei. A becsült piaci volumen is igen jelentős: míg 2017-ben még 47 milliárd euró volt, 2022-re várhatóan már 140 milliárd euróra bővül (forrás: PwC). E lehetőségekből kíván a Bosch profitálni, egyértelműen kétszámjegyű százalékos növekedést célozva megoldásaival. Dr. Markus Heyn meggyőződése: „A jövőben minden jármű a Bosch digitális szolgáltatásaival közlekedik majd, amelyeket intelligens és hálózatba kapcsolt ökoszisztémává fogunk össze.” 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Az ötlet, hogy a gépjárművet egyfajta mozgó hirdetőtáblává alakítsák, és úgy formálják, hogy egy....
2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....