NIT Hungary

A Cityliner Kft. az Év Autóbuszos Személyszállítója

2016.02.08.

Az Év Autóbuszos Személyszállítója elismerés a NiT Hungary és a Turizmus Kft. között megkötött megállapodás alapján immár 10. alkalommal került odaítélésre. Szervezetünk elnökségének határozata szerint a beérkezett pályázatok alapján Az Év Autóbuszos Személyszállítója 2015 díjat a Tolna megyei Cityliner Kft. ügyvezető igazgatója, Agg Klára vette át - közölte a NiT Hungary.

A hagyományok szerint február első napján, a Budapesti Kongresszusi Központban rendezték a XXIV. Turisztikai Díjátadó Gálát, a turisztikai szakma évadnyitó eseményét.A rendezvény az egyetlen olyan éves alkalom, amikor a szerteágazó szakma valamennyi prominens képviselője találkozik és a kormányzat is a legmagasabb szinten képviselteti magát.

 

Az idei fogadáson mintegy 1200 idegenforgalmi szakember vett részt. A köszöntőt Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért- és szabályozásért felelős államtitkára tartotta, kitérve a turizmus 2015. évi rekordteljesítményeire, a turizmusnak a hazai nemzeti össztermékben nyújtott 10 százalékos részesedésére, az új kongresszusi központ építésére és olyan szakmai kérdésekre is, mint például az Uber szolgáltatások szabályozási igénye. A gálán mutatta be a Turizmus Kft. a turisztikai szakma 50 legbefolyásosabb szakemberéről készített friss kiadványát.

 

A turisztika évadnyitó gálarendezvényén kerültek átadásra a turisztikai szakma legrangosabb elismerései, ez alkalommal 20 kategóriában.

Az Év Autóbuszos Személyszállítója elismerés a NiT Hungary és a Turizmus Kft. között megkötött megállapodás alapján immár 10. alkalommal került odaítélésre. Szervezetünk elnökségének határozata szerint a beérkezett pályázatok alapján Az Év Autóbuszos Személyszállítója 2015 díjat a Tolna megyei Cityliner Kft. ügyvezető igazgatója, Agg Klára vette át.

„Nálunk a biztonság nem kompromisszum!” Díjazottunk a cég szlogenje mentén immár 25 éve végez különjárati autóbuszos személyszállítást, lefedve a megbízói kör valamennyi szegmensét és Európa teljes területét. Szolgáltatásuk kiemelt szempontja a korrekt megbízói kapcsolatok, az utasok igényeinek maximális kielégítése, a járművek kényelme és a gépkocsivezetők felkészültsége mellett az utasbiztonság.

 

A NiT Hungary tagsága nevében ezúton is gratulálunk az elismeréshez!

A további díjazottak névsorát a Turizmus Kft. az itt megnyitható cikkében tette közzé. Együttműködő partnerünk, a Turizmus Kft. honlapján (www.turizmus.com) hamarosan megtekinthetik a rendezvény képgalériáját is.

Forrás: 
http://www.nit.hu/index.php/2014-02-27-11-34-43/egyeb-hirek/448-a-cityliner-kft-ugyvezetoje-kapta-az-ev-autobuszos-szemelyszallitoja-dijat

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....