gazdaság

Csökkent a kiskereskedelmi forgalom az EU-ban

2013.08.05.

Az euróövezetben 0,5 százalékkal, az Európai Unió egészében 0,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban az előző hónaphoz képest - közölte hétfőn az Eurostat, az unió statisztikai hivatala első becslésében.

Májusban az euróövezetben naptárhatástól megtisztítva még 1,1 százalékos, az EU 27 tagállamában pedig 1,3 százalékos növekedést regisztráltak.
A múlt év hatodik hónapjával összevetve az eurózónában 0,9 százalékkal csökkent, az unió egészében 0,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

Az adatot szolgáltató tagállamok közül 11-ben csökkent és 10-ben bővült a forgalom.

Májushoz képest a legnagyobb csökkenést, 3,3 százalékot Észtországból jelentették, a legnagyobb növekedést, 1,8 százalékot pedig Máltáról.
Tavaly júniussal összehasonlítva a legnagyobb mértékben, 6,9 százalékkal Spanyolországban esett vissza a kiskereskedelmi forgalom, majd Szlovénia (-3,6 százalék) és Románia (-3,1 százalék) következik.
A legnagyobb növekedést Luxemburgban mutatták ki, ahol 27,5 százalékkal szökött fel a forgalom, megelőzve Litvániát (+6,7 százalék) és Lengyelországot (+5,5 százalék).
Az Eurostat kimutatása szerint Magyarországon júniusban az előző hónaphoz képest 1,9 százalékkal, tavaly júniushoz képest pedig 0,4 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene. Az utóbbi adat megegyezik a KSH hétfői első gyorsbecslésében közölt, naptárhatástól megtisztított adattal.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....