repülés

Csak áprilisban folytatja világ körüli útját a napelemmel működő svájci repülő

2015.12.25.

Áprilisban folytatja útját a Hawaii-szigetekről az amerikai szárazföld felé a Solar Impulse 2 napelemes svájci repülőgép, amely az üzemanyagcellák túlhevülése miatt rekedt hosszú időre a földön júliusban.

André Borschberg, a kizárólag napelemmel működő repülőgép egyik pilótája szerdán, a 24 Heures című svájci lapnak adott interjúban számolt be arról, hogy sikerült összegyűjteni az út folytatásához szükséges 20 millió eurót (6,3 milliárd forint). A pilóta közölte, hogy a kényszerpihenő alatt kicserélték a napelemeket, javítottak a szigetelésükön és mechanikus hűtőrendszert szereltek fel.


A megújult géppel február 20-án megkezdik a földi teszteket, márciusban a próbarepüléseket, április 20-án pedig elindulnak Észak-Amerika felé. Borschberg szerint ez lesz a legalkalmasabb időpont a továbbrepülésre, mert a nappalok már elég hosszúak, az éjszakák pedig rövidek lesznek.

Véglegesen még nem jelölték ki az útvonalat, a célállomás ugyanúgy lehet a kanadai Vancouver, mint az amerikai San Francisco, Los Angeles vagy Phoenix, de bármelyik állomást is válasszák, onnét hamar továbbindulnak a keleti part felé az Atlanti-óceánon átrepülésére. A svájci konstrukciójú napelemes repülőgép március 9-én kezdte meg világ körüli útját Abu Dzabiban, és eddig 18 ezer kilométert tett meg.

Május 31-én a kínai Nankingból közvetlenül akart Hawaiira repülni, június 1-jén azonban a rossz időjárási feltételek miatt kénytelen volt nem tervezett leszállást végrehajtani a japán Nagojában, ahol csaknem kerek egy hónapig vesztegelt a jó időre várva. A 2,3 tonnát nyomó és 72 méter szárnyfesztávolságú repülőgép felszínét 17 ezer napelem borítja, sebessége elérheti az óránkénti 140 kilométert. Elvileg megszakítás nélkül repülhet, mert a nappal gyűjtött napenergia elég az éjszakai repülésre is. A különleges járművet felváltva vezeti André Borschberg és pilótatársa, Bertrand Piccard.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....