MÁV

Csődeljárás után felszámolás a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft.-nél

2015.05.28.

Csődeljárás után felszámolás kezdődött a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft.-nél, a felszámoló azonban bízik abban, hogy sikerül megtartani a mintegy 220 munkahelyet és tovább működhet a nagy múltú, a kormányzat által stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított cég.

Péter Márta, a kft. felszámolója az MTI-nek csütörtökön elmondta: a bejelentkezett hitelezők összehívásával februárban csődegyezségi tárgyalást tartott, ahol a jelenlévő hitelezők nem járultak hozzá a fizetési moratórium további meghosszabbításához, emiatt a Vas Megyei Törvényszék május 15-i kezdő időponttal elrendelte az adós társaság felszámolását.
    

Hozzáfűzte: a társaság több mint 270 hitelezőnek tartozik, a kifizetetlen tartozás összege meghaladja az egymilliárd forintot, a cégnek ingatlan vagyona nincs, az ingóságok felértékelése folyamatban van.

Szólt arról is, hogy a kft.-nek folyamatosan vannak megrendelései, amelyek az év végéig, sőt azon túl is lehetővé teszik a működést, fedezik a termelési költségeket és a béreket.

Tájékoztatása szerint a megrendelők közé tartozik több vasúti szállítással foglalkozó hazai és külföldi cég.

Péter Márta elmondta azt is: idén a kft. árbevételi tervében egymilliárd forintot meghaladó összeg szerepel, amelynek elérését a már megkötött szerződések alapján reálisnak tartja.

A felszámoló közölte: már a csődeljárás során is volt befektetői érdeklődés, ezért arra számít, hogy sikerül olyan vevőt találni, aki egyben tartva a céget, képes lesz megőrizni a munkahelyeket és hosszú távon is lehetőséget lát a munka folytatására.

Péter Márta elmondta: a kft. a csődeljárás előtt éveken át több százmillió forintnyi veszteséget halmozott fel, 400 millió forint banki tartozása keletkezett, aminek törlesztését a cég már nem tudta fizetni. A csődeljárás alatt viszont - mivel nem kellett fizetni az adósságot - a bevételekből a cég működése finanszírozhatóvá vált.

A felszámolás során a felszámoló a vagyonelemeket - gépeket, berendezéseket, eszközöket -  értékesíti, a befolyt összegből tudják a hitelezők igényeit kielégíteni. Amennyiben a vagyonelemek új tulajdonosa úgy gondolja, hogy folytatja a MÁV Vasjármű Kft. által végzett tevékenységeket - hiszen jelenleg is vannak megrendelései - az új tulajdonost már nem terhelik a cég korábbi tartozásai és esetleg további fejlesztésekre is megnyílik a lehetőség - mondta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....
2026.04.06
A Samsung SDI Hungary (SDIHU) megrendezte idei első, a jövő akkumulátortechnológiáira fókuszáló....
2026.04.06
A Magnus Aircraft Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködése újabb meghatározó mérföldkőhöz érkezett....
2026.04.06
Végre egy hiteles jelenség, ami tart valahonnan valahová. Van miből merítenie és mer karakter lenni....