2026.06.04.

Csődöt jelentett a Maeve Aerospace, amely az elmúlt években többször áttervezett hibrid-elektromos regionális repülőgépének programjával próbált betörni a piacra. 

2024.08.14.

Sok fronton, sok féle megoldással próbálkozott Kína, hogy betörjön az európai villanyautó piacra. Most eltakarítják, amik nem váltak be.

2024.08.07.

A dolgozók állítólag mit sem sejtettek a csőd közeledtéről.

2020.05.24.

- Csődvédelmet kért a világ egyik vezető autókölcsönzője, a 102 éves amerikai Hertz Global Holdings, mert a koronavírus-járvány miatt gyakorlatilag megszűnt a forgalma, és a bevétel elmaradása miatt mostanáig bírta csak a cég. 

2018.08.07.

Az Opten adatai szerint 10 ezer 152 árufuvarozással foglakozó cég működik Magyarországon, ez 902-vel kevesebb, mint két évvel ezelőtt - egyre kevesebb a kényszertörlés, valamint a felszámolási és végrehajtási eljárás is, ami a piac tisztulását jelzi.

2016.09.20.

- Közel 14 milliárd dollár értékű áruval a fedélzeten a Hanjin szállítmányozócég 34 konténerhajója vesztegel a tengereken világszerte több mint egy hete, mert a kikötőkben senki sem vállalja a csőd előtt álló dél-koreai cég hajóinak kirakodását.

2015.05.28.

Csődeljárás után felszámolás kezdődött a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft.-nél, a felszámoló azonban bízik abban, hogy sikerül megtartani a mintegy 220 munkahelyet és tovább működhet a nagy múltú, a kormányzat által stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté...

2014.11.23.

– Horvát gazdasági szakemberek szerint a horvát autópályákat kezelő vállalatok fizetésképtelenek, és a csődeljárás szélén állnak – írta a Jutaraji List horvát napilap.

2014.08.23.

A jelenlegi tulajdonos szerint még folynak a tárgyalások a potenciális befektetőkkel a májusban leállított gyártás újraindításáról és a jövőbeli modellek fejlesztéséről.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....