légszennyezés

Csökken a járművek kibocsátásához köthető halálesetek száma

2022.03.05.

Nehezen mérhető adatokból igyekezett kimutatást készíteni egy amerikai kutatócsoport. Adataik pedig nagyban összecsengnek azzal, amit a legtöbben érzünk.

Rengeteg kritika éri a politikai döntéshozókat, amikor különböző szabályozásokkal vagy kvótákkal csökkenteni próbálják a járművek, legtöbbször az autók károsanyag-kibocsátását. És bár néha tényleg elvetik a sulykot, és átgondolatlanul gyorsan szeretnének változásokat elérni, és azokat ráerőltetni a gyártókra és a vásárlókra, az adatok mégis a törekvéseik mellett szólnak. Egy Egyesült Államokbeli akadémia legfrissebb kutatása ugyanis kimutatta, hogy több ezerrel csökkent az autók által kipöfögött káros gázokhoz köthető halálesetek száma.

Míg 2008-ban 27 700 halálos áldozata volt az autók szennyezésének, addig 2017-ben már 19 800-ra esett ez a szám. Arra is rájöttek, hogy utóbbi szám 2,4x nagyobb lenne, ha nem vezettek volna be idő közben emissziós korlátokat. 2008 és 2017 között 47 520 halálos esetről számolnának be, ha maradt volna minden a régiben, így azonban 8000-rel kevesebben haltak meg. Persze ezek csak becslések. A tanulmány során a legfrissebb epidemiológiai bizonyítékokat és forrásokat, no meg az adott kor kibocsátási adatait vették alapul.

Még azt is kiszámolták, hogy a javuló egészségnek köszönhetően 270 milliárd dollárral több folyt be az USA kasszájába. Ráadásul ez a szám tovább javítható további szigorító intézkedésekkel, legalábbis egy darabig. Egy idő után ugyanis minél többen képesek autóval utazni, annál több, és annál nagyobb autók lepik majd el az utakat, amik megállítják a javuló tendenciát. Ráadásul a környezeti befolyása korántsem volt annyira jelentős az autóipari trendeknek, mint az egészségünkre való hatása. A kutatók szerint a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó intézkedések sokkal inkább koncentrálnak a helyi légszennyezés csökkentésére, mint a globális klímaváltozás megállítására.

Ernani Choma, a Harvard professzora, és a kutatás egyik vezetője szerint további korlátozó intézkedésekre lenne szükség, hogy a halálesetek visszaszorításához, amik átfogóbb megoldásokat nyújtanak a mostaniaknál. Cselekvés nélkül egy újabb egészségügyi krízissel nézünk szembe, ami majd ismét szembemegy a tisztább levegőért való törekvéseknek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....