rally

Dakar-rali - Elindultak Dél-Amerikába Szalay Balázsék

2017.11.22.

Útnak indult a Dakar-ralira szerdán Szalay Balázs az Opel Dakar Teammel.

A negyvenedik viadalra készülő csapat szerdán a Hősök teréről indult, hogy a világ legjobb tereprali-versenyzőivel száguldjon januárban Dél-Amerikában.

"A Dakarig az út jelenleg hat hét, holnapután be kell csekkolnunk Le Havre-ban, és elindul a hajó Limába, Peruba" - mondta az Opel Crossland X terepjáróval szereplő Szalay Balázs.

Hozzátette: a kocsi teljesen kész, s jól sikerült a keddi teszt is.

   

A 40. Dakar-ralira készülő Opel Dakar Team tagjai, Szalay Balázs pilóta (j) és Bunkoczi László navigátor Opel Crossland X típusú versenyautójuk előtt a csapat indulása alkalmából tartott sajtótájékoztatón a fővárosi Hősök terén 2017. november 22-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

"Nagyon várom a perui részt, amikor a sivatagban kell menni, ez lesz a legnehezebb része a versenynek" - hangsúlyozta. Kiemelte, tavaly óriási eső és sár nehezítette a versenyzők életét.

A pilótának ez lesz a 13. Dakarja - ami Magyarországon rekordnak számít -, Bunkoczi Lászlóval közösen pedig a nyolcadik. Amikor a páros együtt állt rajthoz a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyén, mindig célba ért. Szalay 33 országban versenyzett eddig, s mivel Bolíviában még nem autózott, januárban meglesz neki a 34. is.

"Négy év után térünk vissza Dél-Amerikába, vannak még emlékeink, nagyjából tudjuk, mire számíthatunk" - fogalmazott az MTI-nek Bunkoczi László, aki kiemelte, átrendeződött a mezőny, amelyben több mint harminc gyári autó indul majd. Kitért rá, komoly fejlesztést hajtottak végre az autón, amely kétszáz kilóval könnyebb a réginél. - "Minden nap új verseny van, és én jó érzéssel szeretnék hazajönni, hogy mindent megtettünk a sikerért." - fogalmazott.

A 2018-as Dakar-ralin január 6-án Limából startol el a mezőny, és tizennégy szakaszt teljesítve - egy pihenőnap beiktatásával - 20-án az argentínai Córdobában ér célba. A versenyzők három országot érintenek, Perun és Argentínán kívül Bolívián haladnak át. Ismét lesznek a viadalon sivatagi szakaszok, de a helyszíni adottságokat kihasználva komoly magaslatokat is megjárnak - 4000 méter fölött is jelöltek ki szakaszokat -, a szünnapot pedig 3500 méter fölött tartják meg.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....