autósport

Dakar: Szalay Balázs nem volt maradéktalanul boldog

2014.01.01.

Balu boldog?” – ez volt a kétszeres Dakar-gyõztes Jean-Louis Schlesser elsõ kérdése, miután megérkezett a táborba az Africa Race elsõ szakasza után. Nos, Balu, azaz Szalay Balázs nem volt maradéktalanul boldog, ugyanis bár egy ideig mind a ketten úgy hitték, a magyar versenyzõ nyerte meg a Nador és Boudnib közötti szakaszt, végül a középmezõnybõl jött egy bizonyos Jean Antoine Sabatier, és legyõzte mindkettõjüket.

Az ok egy eltévedés volt, amelybe a mezõny elejébõl kivétel nélkül mindenki belekeveredett (ment az össznépi keringõ), a közepétõl hátrafelé azonban már senki.
„Boldogabb voltam, amíg azt hittem, nyertünk, hiszen az elöl rajtolók közt nem volt gyorsabb nálunk, de azért így sem vagyok elkeseredve – mondta Szalay Balázs szilveszter este a táborban. – Változatos, technikás szakaszon vagyunk túl, ami bár viszonylag rövid, mindössze nyolcvanhét kilométeres volt, de köves, sziklás és homokos terepen egyaránt autóztunk. Azt szerettem a legjobban, amikor pici dûnéket kellett kerülgetnünk. Bemelegítésnek jó volt, s ha nincs az az eltévedés...”
 
No igen. Tizenkét Dakarral a háta mögött azonban Szalay Balázs is pontosan tudja, a sportban nincs értelmük a „ha”-val kezdõdõ mondatoknak. Természetesen megkérdeztük az Opel Dakar Team navigátorát, Bunkoczi Lászlót is, hogy miként történt az a bizonyos eltévedés, ami a párosnak ké t percébe került. 
 
„Az itinerben volt egy jel, amelyen mindenki elment nagyon balra, pedig csak kicsit balra kellett volna – vázolta a helyzetet Bunkoczi. –  Nekünk abból a szempontból még szerencsénk is volt, hogy jött szembe az egyik Toyota, így két percet hagytunk bent a pályán. Összességében kellemes befejezése volt ez az évnek, nem bánnám, ha hasonlóan is folytatódna.”
 
Újévi fogadalmat a pilóta tett (de nem árulta el), a navigátor nem (mert úgysem tartja be soha), azt azonban mindketten mosolyogva közölték, hogy mivel az éved olyan lesz, ahogy elkezded, számukra valószínûleg a terepraliról szól majd 2014. 
 
Egyébként este az étkezõsátorban tábortüzet gyújtottak (szükség is volt rá, mert Marokkóban ilyenkor eléggé „didergõsek” az éjszakák), s a mezõny koccintással és finom vacsorával köszöntötte az új évet. Az Opel Dakar Teamnél elõkerültek a csapatruházathoz illõ parókák, valamint néhány síp, szerpentin és bohócorr, de nem tartott sokáig az ünneplés, hiszen az új év elsõ napján már egy vérbeli afrikai szakasz vár a mezõnyre. Azt pedig szilveszter ide vagy oda, nem szabad fél vállról venni. 
 
A verseny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió kategóriájában a negyedik helyen ért célba, a Scania-pilóta azonban elmondta, az elsõ napon inkább az volt a lényeg, hogy bemelegítsen, s hogy megszokja az újításokat, amelyeket végrehajtottak a kamionján, nem pedig az, hogy gyors legyen. Hiszen a verseny java még hátravan...
No igen, a hatezerbõl még alig több mint hatszáz kilométert teljesített a mezõny. 

AFRICA RACE
1. szakasz, Nador–Boudnib (össztáv: 631.66 km, ebbõl szelektív szakasz: 86.67 km). 
Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozoand (francia, Buggy) 1:08:38, 2. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 22.0 másodperc hátrány, 3. Schlesser, Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 31 mp h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 1:17:33, 2. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 3:13 perc hátrány, 3. Essers, Louwers, Boerboom (belga, MAN) 5:07 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 5:10 p h

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Az amerikai Subaru nem csak a sportmodelljeiben tudná elképzelni a kéziváltót, de előtte megkérdezi....
2026.02.23
A következő két évben 10 százalékkal növelné globális termelését, és ezen belül 30 százalékkal több....
2026.02.23
Újra gondolt termék palettával térne vissza Európába a Great Wall Motor, hogy elérje nagyratörő....
2026.02.23
Először rendez állásbörzét jövő szombaton a 280 milliárd forintos beruházással 2500 új munkahelyet....
2026.02.23
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-....
2026.02.23
A Waberer's 2026-ban is folytatja több éve következetesen épített flottamegújítási programját, és....
2026.02.23
Az Erdők Világnapját és a magyar alapítású, nemzetközi hírű Swift Cup Europe autóverseny márkakupa....
2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..