USA

„Egy Las Vegas–Reno szakaszra emlékszem. Nyolcszáz, ezer lóerős versenyautók között autóztunk, úgy előztek meg minket, mint egy matchboxot. A sivatagban mentünk, fehér homokon, és persze Las Vegas csodálatos hátteret nyújtott a célnak, még akkor is, ha ellopták a szerszámos dobozunkat, amit lent hagytunk a parkolóban a célba érkezés után… Vegast azért is szeretem, mert nagyon sok technikai újítást láthat ott az ember, no meg hiszek a szerencsében is – amely az autóversenyzéshez éppen úgy szükséges, mint az élethez.” 

ARGENTÍNA

„Argentínában ismertük meg az igazi fesh-fesht. Előtte is volt már dolgunk vele, de nem is sejtettük, hogy lehet ennyire brutális is ez a liszt finomságú homok – vagy inkább por. Ez azon kívül, hogy fogságba ejt, úgy száll, hogy egy métert sem látsz tőle a kocsi előtt. Nagyon sokat szenvedtünk tőle. Az is Argentínában történt, hogy letört a kormányunk, és a helyiek segítettek, hogy tovább tudjunk menni. Hoztak a dűnék közé egy hegesztőt, amivel sikerült megjavítani a sérült alkatrészt és tovább tudtunk menni. Aztán Argentínában jártunk a legnagyobb magaslaton is versenyautóval: Paso de San Franciscónál keltünk át az argentin-chilei határon, ami 4726 méteren van – ott jöttem rá arra is, hogy nincs magaslati betegségem, mivel 4300 méteren elhaladtunk egy sós tó mellett, ott muszáj volt kiszállni és szétnézni – nagyon furcsa volt, mert nem voltak benne halak, és madarak a partján. Miközben sokan szédültek és nehezen lélegeztek a ritka levegő miatt, nekem semmi bajom sem volt.”

CHILE

Gyönyörű ország, és itt helyezkedik el a legmagasabb olyan dűne, amelyről le is kellett ereszkednünk. A város neve Iquique, ide érkeztünk meg többször is úgy, hogy átbuktattuk az autót az utolsó dűne tetején, és elkezdtünk lefelé ereszkedni, mintha egyenesen a tengerbe érkeznénk meg a végén. Ez a homokhegy van vagy három kilométer magas, elképzelhetetlenül gyönyörű, az pedig szintén megér egy misét, hogy mennyire imádják itt az emberek az autósportot – mindenki segít, mindenki szurkol, s a mezőny legutolsó tagjának ugyanúgy szurkolnak, mint az elsőnek. 

BURKINA FASO

A 2004-es Dakar volt talán mind közül a legnehezebb, volt olyan szakasz, amelyet huszonhárom óra alatt teljesítettünk. Alig vártuk a szünnapot, amelyet Bobo Dioulassóban tartottak meg. Előzetesen egy kicsit tartottunk is tőle, mert azt mondták van ott valami fura szúnyog, ami fehérvakságot okoz, de végül azzal nem találkoztunk, csak nagyon sok fesh-fesh-sel, olyan por volt a fülkében néha, hogy le kellett lassítanunk, mert nem láttunk semmit. Ott láttam életemben először városi robogóversenyt, amelyen a helyiek mezítláb, sisak nélkül száguldottak az utcán, hogy bizonyítsák, ők is elég gyorsak. Nem is kérdés azonban, hogy Burkina Fasóban az Ördög-szikla volt Bunkoczi Lacival mindkettőnk kedvence, nem más ez, mint egy hatalmas szikla a sivatag közepén – ott árválkodik magában, és gyönyörű.