repülés

Debrecenből először repülhetünk Barcelonába közvetlen charterjárattal

2017.12.17.

Az új Debrecen-Barcelona (El Prat) járattal szinte komplett a nyári charter szezon a Debrecen Airporton. Az első Barcelona járat, amely pénteki napokon hetente egyszer fog közlekedni 2018. június 15. és szeptember 28. között a Debrecen Airportról indul az IBUSZ által bérelt Travel Service légitársaság 189-fős Boeing 737-800-as gépével napközbeni, utasbarát menetrenddel.

2018 a nyári szezonban emellett Debrecenből a görögországi Zakyntosra, a török tengerpartra: Antalyaba, a fekete-tengeri Burgaszba és az egyiptomi Hurghadára is elrepülhetünk. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig kelet-német vendégek érkeznek rendszeresen a nyári menetrendben Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra- közölte Tamás László járatfejlesztési igazgató.



Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettese elmondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy Debrecenből a történelem során elsőként mi biztosíthatunk Barcelonába közvetlen charterjáratot, ami Európa egyik legkeresettebb és legvonzóbb úti célja. Utasaink számára jó hír, hogy a 2018. évi nyári szezonban az IBUSZ, mint Magyarország egyik vezető utazásszervezője a Kelet-Magyarországi régiónak egyedülálló lehetőséget biztosít a spanyolországi nyaralásra. Barcelona mellett a Costa Brava és a rendkívül népszerű Costa Dorada is elérhetővé válik, ugyanakkor szintén újdonságnak számít, hogy a Debrecenből induló charterjárat utasainak lehetőségük nyílik a Barcelónából hetente induló földközi tengeri hajóút foglalására is.



2018-as évre vonatkozóan nagyon optimisták vagyunk, a szezon végéig Debrecenből több mint 2500 Barcelonába induló utasra számítunk. Részükre minden korábbinál szélesebb szálláskínálatot kötöttünk le az alacsonyabbtól a magas kategóriáig, melyek a garanciális lekötés miatt kimondottan kedvező áron és azonnali visszaigazolással foglalhatók. Emellett 2018 nyarán is folytatjuk a Ion tenger gyöngyszemére, Zakynthos szigetére történő utaztatást Debrecenből. A Debrecen Airport ideális és rendkívül költséghatékony repülőtér, amely segíti, hogy nem csak a kelet-magyarországi, de a felvidéki, partiumi és kárpátaljai utasoknak is a nyári repülős nyaralásuk kiinduló pontja legyen és így őket is invitáljuk egy felejthetetlen nyári utazásra. A foglalási kedvet attraktív előfoglalási kedvezménnyel kívánjuk támogatni, így február 28-ig 15% kedvezményt biztosítunk a korai döntéshozóknak, ezen felül további 50% kedvezményt adunk a repülőjegy árából a júniusi és szeptemberi indulást választóknak.”



A repülőtér vonzáskörzetéből egyre több költségtudatos utas választja a Debrecen Airportot a magyar, román partiumi utasok mellett egyre gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, hiszen 2017. június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába. Jövőre Kárpátaljáról akár 1.3 millió ember kerekedhet fel, hogy felfedezze Európa országait és ehhez egy ideális kiinduló pont a Debrecen Airport.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....
2026.11.06
Újabb front nyílt a globális járműipari versenyben: az elektromos személyautók után a teherautók....
2026.11.06
Kevés olyan autó létezik, amely annyiszor változtatta meg a külsejét, mint Batman legendás....
2026.11.06
Ezer lóerő, elképesztő gyorsulás, több mint 300 kilométeres óránkénti sebesség – első hallásra úgy....
2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....