Africa Race

Defektek napja volt, de Szalayék megint javítottak

2016.01.01.

Szikla, kő, homok, majd megint szikla, és még egy kis kő. Valahogy így kell elképzelni az Africa Race negyedik szakaszát, amelyet az új év első napjára jelöltek ki a szervezők a mezőny számára.

- 409 kilométeres össztáv, 409 kilométeres mért szakasz – ez minden versenyző álma. Hogy ne kelljen összekötő távot teljesíteni, hanem reggel felkelni, ráállni a gázra és nyomni, ahogyan a csövön kifér...

Persze, aztán az ésszerűség is bekúszik a képbe, hiszen a fent említett sziklák és kövek automatikusan magukkal hozzák a defektveszélyt is – kevés olyan egység volt ezen a napon, amelyik megúszta lyukas abroncs nélkül. (Az autós éllovas Jurij Szazonov például jócskán visszacsúszott a három defektje okán, ami miatt felnin kellett bebicegnie a táborba.)


Sajnos, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős sem úszta meg kényszerpihenő nélkül – az Opel Dakar Team párosának kétszer is meg kellett állnia kereket cserélni.

- Az első defektet már nagyon korán, kábé a tizedik kilométernél megkaptuk – talán azért, mert túlságosan is bekezdtünk a szakasz elején. Ez intő jel volt számunkra, de azért továbbra is nagyon lendületesen, jó ritmusban mentünk. Egészen addig, amíg hatvan kilométerrel a cél előtt be nem gyűjtöttük a második defektet, mert akkor már nem volt több tartalék abroncsunk, és rögtön eszünkbe jutott, hogy két évvel ezelőtt ugyanitt az egyik szakasz végét felnin teljesítettük a harmadik lyukas kerék miatt, és azt az érzést nem akartuk még egyszer átélni. Ezt leszámítva nagyon jó kis napunk volt – talán most mentünk a legjobban a verseny során – mondta Szalay Balázs, aki szakaszon és az összetettben is a kilencedik helyet foglalja el, vagyis tovább faragott a hátrányából.

– Nem pont ilyen évkezdetre számítottam – nehezebb volt a szakasz, mint amit az új év első napjára vártam volna. A két defekt miatt négy-öt infarktust kihordtam ülő helyzetben, a második kerékcsere után ráadásul még el is tévedtünk a porban, az se nagyon hiányzott. Összességében azonban nehéz napon vagyunk túl, és megint javítottunk – tette hozzá Bunkoczi.


A verseny másik magyar indulója, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió talán még az autósoknál is kicsit jobban megszenvedte a szakaszt, lévén a tengelyen ül, így minden követ, minden ütődést még jobban érzett. „Nagyon rázott, nagyon ütött, úgy elfáradtunk, hogy alig élek” – foglalta össze a történéseket Kovács, aki szintén kénytelen volt csapatával kereket cserélni a pályán, s ez egy majd’ tíztonnás Scania esetében korántsem egyszerű művelet. A trió a monstrumok mezőnyében a negyedik helyről várja a folytatást.

AFRICA RACE

4. szakasz, Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409 km, ebből szelektív szakasz: 409 km). Autósok: 1. Jean-Antoine Sabatier, Agostino Rizzardi (olasz, Bugga One) 4:44:33, 2. Thomasse, Larroque (francia, Optimus) 2:26 perc hátrány, 3. Sagirov, Jevtyekov (kazah, ukrán, Toyota Hilux) 3:42 p h., ...9. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 23:00 p h. Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 4:49:30, 2. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho (portugál, MAN) 10:32 p h., 3. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin (orosz, Kamaz) 41:02 p h., ...4. Kovács, Czeglédi, Ács (magyar, Scania) 1:00:56 ó h. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter (norvég, KTM) 5:32:01, 2. Dubois (francia, KTM) 14:19 p h., 3. Newland (brit, KTM) 19:14 p h.

Az összetettben. Autósok: 1. Kanat Sagirov, Vitalij Jevtyekov 14:16:51, 2. Thomasse, Larroque 8:50 p h., 3. Sabatier, Rizzardi 29:38 p h., ...9. Szalay, Bunkoczi 1:43:25 ó h. Kamionosok: 1. Anton Shibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev 14:16:51, 2. Sz. Kuprijanov, A. Kuprijanov, Tanyin 1:00:57 ó h., 3. Jacinto, Teixeira Marques, Cochinho 1:59:34 ó h., ...4. Kovács, Czeglédi, Ács 3:17:48 ó h.. Motorosok: 1. Pal Anders Ullevalseter 16:09:58, 2. Newland 1:11:50 ó h., 3. Nifontova (orosz, Husqvarna) 1:17:25 ó h.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....
2026.06.13
A Neue Klasse i3-ason alapuló sportszedán a pletykák szerint kétszer erősebb a benzines M3-asnál. ..
2026.06.13
Országos közúti ellenőrzést tartanak június 15. és 21. között. ..
2026.06.13
A Jaecoo 7 szabadidő-autó megmutatta, hogy mitől van félnivalójuk az európai, amerikai, koreai és....