Delphi

A Delphi Hungary Kft. csapata nyerte az I. Automotive Foci Kupát

2016.04.21.

Vas megyei „házi döntőben” a Szombathelyt képviselő Delphi Hungary Kft. csapata szerezte meg a győzelmet az elmúlt hétvégén bemutatkozott Automotive Foci Kupán, miután a büntetőrugó-párbajjal zárult döntőben sikerült felülmúlnia az Opel Szentgotthárd Kft. kispályás együttesét. Az egész napos csatározás utolsó fordulójában a két „szomszédvár” a rendes játékidőben nem bírt egymással, minden jel szerint a szombathelyiek bírták jobban idegekkel, mert ők három, az ellenfelük viszont csak egy büntetőt tudott értékesíteni. Így hát a Delphi Hungary vihette el a díszes serleget, és várhatja címvédőként a jövő évi folytatást.

Már az ünnepélyes megnyitó is impozáns képet festett a pesthidegkúti Pokorny József Szabadidő- és Sportközpontban, amikor a nagypályára 56 csapat mintegy hatszáz (!)  foci kedvelője sorakozott fel, hogy meghallgassa a fővédnök Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert képviselő Ésik Róbertnek, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökének az üdvöző és buzdító szavait.

„A kezdeményezés nagyszerű, a mezőny tekintélyes létszámú, az időjárás kedvező, minden együtt van tehát ahhoz, hogy sikerrel záruljon a mai esemény, jól szolgálva a sportolás és a sportbaráti kapcsolatok építésének az ügyét – hangsúlyozta Ésik Róbert, aki a megnyitót követően játékossá átváltozva gyorsan csatlakozott a Nemzeti Befektetési Ügynökség csapatához.

„A legújabb premierre különösen büszkék vagyunk. Egyrészt azért, mert az 56 csapatos mezőny minden eddigi részvételi rekordunkat megdöntötte, másrészt pedig azért, mert a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványával közös felhívásunk eredményeként egy kisteherautónyi játékot és ajándékot tudtunk eljuttatni a kórházban ápolt gyerekeknek. Ezúton is szeretnék köszönet mondani azoknak a csapatoknak, akik csatlakoztak jótékonysági akciónkhoz.” – hangsúlyozta az ügyvezető.

A valóban különleges premieren a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a Mercedes-Benz Magyarország és az Opel Magyarország csapatai mellett ott voltak a népes mezőnyben az autógyártásban nélkülözhetetlen szerepet betöltő alkatrész gyártók és más beszállítók együttesei is. Külön is említést érdemel, hogy a legfontosabb támogatók – E.ON Hungária, Mercedes-Benz Magyarország, Opel Magyarország és G4S – közül utóbbi három csapattal is képviseltette magát a pályán.

Az ünnepélyes eredményhirdetésen az első négy helyezett (sorrendben Delphi Hungary, Opel Szentgotthárd, GE Power, Eagle Ottawa) mellett kapusként Kiss Dániel (NI Hungary), gólkirályként pedig holtversenyben Magyar Imre (GE Power) és Ács Levente (Opel Szentgotthárd) vehetett át különdíjat.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....
2026.07.22
A Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfival szemben, aki autómosó építésére....
2026.07.22
Közvetlen járatokat indít Oslóba és az egyiptomi Marsa Alamba, emellett hét meglévő útvonalán....
2026.07.22
Tavaly a csapból is ez folyt, így nem újdonság, hogy az Európai Bizottság úgy döntött 2025-ben,....
2026.07.22
A Magyar Nagydíj hétvégéjén ismét lehetőséget kap a McLaren tesztversenyzője, Leonardo Fornaroli. A....
2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....