Nissan-Renault

Digitális felnis koncepciót mutatott a Nissan

2023.03.25.

Manapság már nem könnyű kitűnni a tömegből, úgyhogy a Nissan egy meglehetősen merész húzzással próbálja felhívni a figyelmet az új koncepciójára.

Meglehetősen beszédes néven, Nissan Max-Out néven mutatott be különleges koncepciót a Nissan. Sportautó is, kabrió is, futurisztikus és retro is egyben, miközben természetesen zéró emissziós, tehát teljesen elektromos. Ezzel a kétüléses tanulmányautóval szeretnék tudatni a világgal, hogy elkötelezettek az emissziómentes mobilitás kimaxolásában. Állításuk szerint valahogy így képzelnek el ma egy nyitott, felszabadult, remek vezethetőséggel rendelkező sportautót, ami közben fenntartható.

Nos, meglehetősen hangsúlyos a jövőképük. Az autó egész orra egy légbeömlő, rajta retrofuturisztikus vonalazással, és hosszan elnyújtott LED ívekkel. A furcsa kormánykerék és a pedálok hiánya arra enged következtetni, hogy a Nissan jövőképében is fontos szerepet kap majd az önvezetés. Nem kevésbé feltűnő a hátsó fényhíd sem, de minden elural a digitális felni. Igen, képesek voltak a mélyített felnik helyett, teljesen lapos kijelzőket telepíteni a kerekekbe. Mivel a villanyautóknál kulcsfontosságú az aerodinamika, ezért eléggé elterjedtek a lapos aerofelnik, de azért ilyet eddig még senki sem mutatott.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....