siker

Díjeső az Audi Hungaria tanulói számára a Szakma Sztár versenyen

2023.04.27.

Immár 16. alkalommal adták át a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett, többek között az AUDI HUNGARIA Zrt. által szponzorált Szakma Sztár Fesztivál keretén belül az ország legjobb fiatal szakembereknek járó díjakat. Az országos tanulmányi versenyen az Audi Hungaria négy tanulója is dobogós helyezést ért el: Horváth Bence a járműfényező szakmában, László Kornél a karosszéria lakatos szakmában és Violka Róbert autógyártó szakmában első, Tóth Márkó az autógyártó szakmában második helyen végzett. A négykarikás vállalat duális szakképzésének tanulói összesen tíz szakmában mérettették meg magukat három fordulón keresztül, mely során nem csupán elméleti, de gyakorlati tudásukat is bizonyították.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által évente megrendezett Szakma Sztár célkitűzése a szakmák társadalmi presztízsének és vonzerejének növelése, mindez a „Szakmát a kézbe” szlogen jegyében. A tanulók a verseny országos döntőjében 57 különböző szakmában szerezhetik meg a szakma kiváló tanulója díjat. Idén az Audi Hungaria négy tanulója vehetett át díjat.

„Az Audi Hungaria HR stratégiájának egyik alappillére, hogy versenyképes munkaerőutánpótlással garantáljuk vállalatunk jövőképességét. Duális szakképzésünk keretében leendő munkatársaink kompetenciafejlesztését egy folyamatosan fejlődő hálózatban valósítjuk meg. Győr város szakképző intézményeivel már 22 éve működtetjük sikeresen a gyakorlatorientált duális szakképzést, melynek keretein belül tanulóink a legmodernebb technológiák segítségével sajátíthatnak el számos autóipari szakmát. Megtisztelő, hogy a Szakma Sztár verseny keretében idén ismét bizonyíthatták versenyzőink felkészültségüket és szakértelmüket. Szívből gratulálok a díjazott Horváth Bencének, László Kornélnak, Tóth Márkónak és Violka Róbertnek és további szép sikereket kívánok a szakmájukban, valamint köszönöm szépen a felkészítő partnerintézmények és oktatók munkáját”, mondta Németh Kinga, az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja.

Az Audi Hungaria szakemberei a Szakma Sztár versenyre összesen 60 tanulót készítettek fel, akik 10 szakmában, ezen belül három ágazatban – elektronika-elektrotechnika, speciális gép- és járműgyártás, gépészet – bizonyították tudásukat. A döntőbe négy tanuló jutott, köztük két versenyző autógyártó, egy karosszérialakatos, egy pedig a járműfényező szakmában. A vállalat ezen kívül szponzorként, valamint kiállítóként is jelen volt az eseményen: az Audi Hungaria stand adott helyet az autószerelő szakma döntőjének, valamint oktatási formákat, járműtechnikai ismereteket is bemutattak itt a győri vállalat munkatársai.

Az Audi Hungaria alapítása óta nagy hangsúlyt fektet a jövő generáció oktatására és magas szintű képzésére. A vállalat a duális szakképzés keretein belül 2012 óta sikeres együttműködést folytat Győr városának középiskoláival. A képzés célja, hogy a diákok a megszerzett elméleti tudást sikeresen ültessék át a gyakorlatba. A képzési modell eredményességét bizonyítja, hogy a program kezdete óta több mint 2 400 fiatal szerzett gyakorlati tudást összesen 14 járműipari, elektronikai, fémipari vagy gazdasági szakmában. Tanulmányaik befejeztével a tanulók 90%-a a vállalatnál kezdi meg szakmai pályafutását. A vállalat duális szakképzésének tanulói tíz éve vesznek részt a Szakma Sztár versenyen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....
2026.07.25
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.25
Nagy port kavart állítás a Nintendo-szakértőtől.     ..
2026.07.25
A rendőrök rövid időn belül véget vetettek egy 24 éves helyi férfi ámokfutásának - írja honlapján a....
2026.07.25
Detroitban két teherautó-parkolóban önvezető drónok figyelik a levegőből, hány hely maradt szabadon....
2026.07.25
A Lhyfe és a Messer új szintre emeli együttműködését: tízéves szerződés és 30 százalékos Messer-....
2026.07.25
Oktatási, kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységével mutatkozik be a Széchenyi István....
2026.07.25
A Geely Cyan Racing csapatban és egyéniben is győzelemmel zárta a TCR World Tour idei szezonjának....