járműsport

Döntős szereplésekkel készült fel a hétvégi Európa-bajnokságra Nagy Roland gokartversenyző

2025.08.01.

A július elején rendezett cremonai WSK-versenyen és az elmúlt hétvégén a dániai Rödbyben megtartott Champions of the Future-viadalon is döntős volt az OKJ kategóriában Nagy Roland gokartversenyző, aki ezekkel a szereplésekkel készült fel a mostani hétvégén következő Európa-bajnokságra, amelyre ugyancsak Rödbyben kerül sor.

 

A 12 éves tehetség sűrű versenyprogramot teljesít az idei esztendőben, júliusra pedig az volt a legfőbb célja, hogy az Eb-t megelőző viadalokon sikerüljön bejutnia a döntőbe.

               Az angol Forza Racing magyar gokartosa a hónap elején, Cremonában nagyszerű teljesítményt nyújtott, leginkább akkor, amikor a fináléba kerülésért rendezett elődöntős futamban a rajthelyéhez képest 7 pozíciót javítva 4. lett, sőt, annak a viadalnak a leggyorsabb elődöntős körét is megfutotta.

               „Jó volt az a hétvége, de a legfontosabb, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültünk a céljainkhoz. Nagyon sokat tanultam a cremonai versenyen és sikerült jó köröket futnom, ezek miatt voltam igazán boldog, még ha a döntőben nem is alakult számomra minden a legjobban” – mondta a galántai születésű ifjú versenyző, akinek távlati célja a Forma-1-be jutás magyar színekben, de el tudná képzelni magát a hosszútávú világbajnokság (WEC) viadalain is.

               Roland rövid pihenő után július közepén már ki is utazott Dániába, ahol előbb egy teszt, majd a Champions of the Future-verseny várt rá az Európa-bajnokságot megelőzően. A teszt jól sikerült, az elmúlt hétvégi viadal selejtezőin pedig a magyar gokartos jó körökkel és nagyszerű előzésekkel hívta fel magára a figyelmet, ezeknek is köszönhetően eldöntőbe jutott. Ezután a cremonai szereplését megismételve újfent sikerült Rolandnak a fináléba is bekerülnie, ott azonban önhibáján kívül összeakadt az egyik ellenfelével, ami miatt mindketten kiestek.

               „Összességében szuper hétvégét zártunk, hiszen az elsődleges cél a döntőbe jutás volt, ezt pedig sikerült teljesíteni. Erre büszke is vagyok, még úgy is, hogy a fináléban egy szerencsétlen helyzet miatt nem tudtam befejezni a futamot. A mostani hétvégén ugyanitt lesz az Európa-bajnokság, már alig várom, hogy újra rajthoz álljak” – foglalta össze a történteket Nagy Roland.

               A dániai Eb-hétvégén OKJ kategóriában 98 versenyző nevezett, így népes mezőny gyűlik össze, amely a szombati selejtezők után vasárnap az elődöntőt, majd a finálét teljesíti.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.25
 Ugyanakkor az elektromos autók iránti kereslet meredeken emelkedik – alacsony szintről indulva –....
2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....