Volkswagen AG

Dr. Martin Winterkorn, a VW AG igazgatóságának elnöke állásfoglalása

2015.09.23.

A U.S Environmental Protection Agency (EPA, az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hatósága) valamint a California Air Resources Board (CARB, a Kaliforniai Légügyi Testület) nyilvánosságra hozta megállapításait, mely szerint a Volkswagen Csoport dízel hajtású autóit tesztelve, az amerikai környezetvédelmi elvárások megsértését jelentő manipulációkat észleltek.

A Volkswagen AG igazgatósága igen komolyan veszi ezeket a megállapításokat. Engem személyesen is mélységesen elszomorít, hogy megtörtük a fogyasztók és a közvélemény részéről felénk áradó bizalmat. Teljes mértékben, átláthatóan és sürgős jelleggel együttműködünk az ügyben felelős intézményekkel, hogy világosan, nyíltan és teljességgel feltárjuk az ezzel kapcsolatos tényeket. A Volkswagen ebben az ügyben külső vizsgálatot rendelt el.

Nem tűrjük, és nem fogjuk eltűrni a belső - illetve a jogi rendelkezések bárminemű megsértését. Számunkra a fogyasztók és a közvélemény bizalma most, illetve a jövőben is a legfontosabb tőkét jelenti. Mi a Volkswagennél minden elképzelhető lépést megteszünk, hogy újra rászolgáljunk az oly sok partnerünk által kinyilvánított bizalomra, és minden szükséges eszközt felhasználunk, hogy visszafordítsuk az események által okozott kárt. Ez a kérdés számomra és az igazgatóság számára is elsődleges szempont.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..