Német túraautó bajnokság

Drámai jelenetek a DTM vasárnapi budapesti futamán

2018.06.03.

A Magyarországon vendégeskedő Német Túrautó Bajnokság 2. napján drámai jelenetek játszódtak le a Hungaroringen. Két mentő is érkezett a boxutcába, miután három autó nem tudott megállni és szerelőket, versenybírót ütött el.

Az eső miatt kaotikus állapotok alakultak ki vasárnap a DTM futamon. Sem  Lucas Auer ( osztrák/Mercedes),sem Edoardo Mortara ( olasz/Mercedes), sem pedig Bruno Spengler ( kanadai/BMW) nem tudott megállni a boxutcában, a boxba rohantak és szerelőket és sportbírót ütöttek el. Két mentő érkezett a sérültekért, a súlyos állapotban levő versenybírót mentőhelikopter vitte kórházba. Két másik szerelő könnyebben sérült, őket is kórházba vitték. A versenyt a piros zászló felmutatásával félbe is szakították, később újra indították.

Fotó: dtm.com

Míg a szombati első napot a Mercedes uralta, az első és második helyen is a Mercedes végzett, a vasárnapi második nap a BMW-jé volt. A bajor márka pilótái a dobogó mindhárom helyét elfoglalhatták az eredményhirdetésen. A győzelmet Marco Wittman szerezte meg,  Timo Glock és Philipp Eng előtt. Negyedik az Audi színeiben induló Mike Rockenfeller lett. Ötödik a Mercedes pilótája Paul de Resta.

Marco Wittman, a vasárnapi futam győztese. Fotó: dtm.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....