bosszú

Egy benzinkúton próbáltak revánsot venni, de nem az történt, amire számítottak - videó

2026.02.21.

Garázdaság és rongálás miatt nyújtottak be vádiratot azzal a testvérpárral szemben, akik haragosuknak akartak sérülést okozni, de csak a kocsijában tudtak kárt tenni.

A Kaposvári Járási Ügyészség vádjának lényege szerint az autóval közlekedő terheltek 2025 augusztusában észrevették ismerősük járművét a Kaposvárhoz közeli település benzinkútjánál, és mivel korábbi vitás dolgaik miatt számon akarták kérni, a sértett kocsija elé álltak. Azonban a sértett is meglátta a testvéreket, ezért mire hozzá érhettek volna, beült autójába és bezárta az ajtókat.

A terheltek hiába követelték ordítva, hogy a sértett szálljon ki, hiába lökdösték a sértett autó mellett álló és őket nyugtatni próbáló nővérét, valamint hiába ütötték és rugdalták a jármű karosszériáját, a férfi nem nyitotta ki az ajtót, hanem kis idő múlva elhajtott a helyszínről.

A testvérek erőszakos magatartásukkal közel 300.000 forint kárt okoztak a sértett gépkocsijában, ami nem térült meg.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. Az esetről készült videó itt tekinthető meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.11
Nem annyira a spórolás, mint inkább a sietés miatt tujáztak egykor a népek a villamoson.   ..
2026.04.11
Az apró, 20 ezer fontot (8,65 millió forintos) Super-N villanyautó már megvásárolható az Egyesült....
2026.04.11
Annak vizsgálatára, hogy az antianyag biztonságosan szállítható-e, egy tudóscsoport antiprotonokat....
2026.04.11
A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást. ..
2026.04.11
A tavalyi évben minimális volt az új motorkerékpárok eladási volumene 2024-hez képest, és a Honda....
2026.04.11
Huszonöt vadonatúj Sprinter furgont kapnak a közlekedésfelügyelők - jelentette be a területi....
2026.04.11
A fő okok között a gyengén teljesítő kínai piac és a megszűnő 718-as modellsorozat is szerepel. ..
2026.04.11
Legkésőbb 2028-ig elhagyja a Red Bull Forma-1-es istállót Gian Piero Lambiase, a négyszeres....
2026.04.11
Öt autó karambolozott péntek éjjel Budapesten, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében....
2026.04.11
Elegancia és technológia új szinten a Mercedes SUV-okban ..